Search

Bevezetés: A vakság megelőzése és a látásrehabilitáció fejlesztése az Egészségügyi Világszervezet VISION 2020 és World report on vision programjainak kiemelt célja. Ezek hazai megvalósításában jelentős szerepet vállal a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében zajló szemészeti program. Célkitűzés: A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében 12 éve zajló szemészeti program eredményeinek összefoglalása. Módszer: Az országos szűrőprogram keretében megjelent 168 522 fő, 12 és 99 év közötti korú személy szemészeti adatait dolgoztuk fel kilenc kategóriában: szembetegség fennállása, szemüvegviselés, a szemüveg törőereje, fénytörési hibák (rövidlátóság, anisometropia), funkcionális látási kérdőív, száraz szem, színtévesztés, felvilágosító és kommunikációs tevékenység. Eredmények: A résztvevők 18,1%-a jelezte szembetegség fennállását, amely nőkben és idősekben lényegesen gyakrabban fordult elő. A szemüvegesek aránya elérte a 66%-ot, és a szemüveg közel egyharmaduknál nem volt megfelelő erősségű. Rövidlátóságot a leggyakrabban (58,7%-ban) a 18–35 éves korosztályban észleltünk. Az anisometropia előfordulása átlagosan 6,5% volt. Száraz szemet nőkben gyakrabban észleltünk (26,1%), mint férfiakban (20,1%). A színtévesztés férfiak esetében gyakoribb (5,7%) volt, mint nőknél (0,7%). Megbeszélés: Mivel a vakság 80%-ban megelőzhető, nagy jelentőségűek az országos szűrővizsgálatok, valamint a széles körű felvilágosító tevékenység, amelyek hozzájárulnak a szembetegségek korai felismeréséhez és kezeléséhez. Fontos felhívni a figyelmet a rövidlátóság gyakoriságának erős növekedésére és a megelőzési lehetőségek hatékony bevezetésének sürgető szükségességére. A jó szemüveg fontosságára is rá kell irányítani a lakosság figyelmét, mert a hibás szemüvegek látási nehézségeket okoznak. Következtetés: A jövőben is folytatandó az országos szemészeti szűrő és felvilágosító tevékenység, amely el kell, hogy érje a látásromlással járó szembetegségek számának csökkenését és a jó szemüvegek arányának növekedését. A rövidlátóság további növekedésének megállításához nemzeti megelőzési és kezelési program indítására van szükség. Orv Hetil. 2023; 164(7): 253–259.

Bevezetés: A congenitalis aniridia ritka betegség, melynek fő jellemzője a szivárványhártya teljes vagy részleges hiánya, azonban a szem összes struktúrájában jelen lehetnek elváltozások. Célkitűzés: Társuló szembetegségek előfordulásának meghatározása congenitalis aniridiában, egy magyarországi centrum betegeinek vizsgálatával. Betegek és módszerek: Munkánkba a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján 2005. október és 2022. május között aniridia diagnózisával vizsgált betegeket válogattunk be. A betegek anamnézisfelvételét követően részletes szemészeti vizsgálatot végeztünk. Eredmények: Az adatbázisban talált 82 betegből 33 jelent meg vizsgálaton (életkor: 25,69 ± 17,49 [5–59] év, 17 nő [51,51%]), és 65 szemet vizsgáltunk. Nystagmust 23 beteg 45 szemén (69,23%) találtunk, a vizsgált betegek korrigálatlan távoli látóélessége 0,14 ± 0,128 (0,9 logMAR; 0,63–0,005) volt. Az aniridiához társult keratopathia 8 szem (12,3%) esetén Grade 0., 10 szem (15,38%) esetén Grade 1., 16 szem (24,62%) esetén Grade 2., 4 szem (6,15%) esetén Grade 3. és 25 szem (38,46%) esetén Grade 4. volt. 15 beteg 30 szeme (46,15%) esetén találtunk szekunder glaucomát, 3 beteg 6 szemét (9,2%) glaucomagyanúsnak ítéltük meg. 8 szem (12,3%) esetén a lencse tiszta volt, 44 szem (67,69%) esetén találtunk szürke hályogot, melyből 22 (33,84%) elülső kérgi polaris szürke hályog volt. 13 szem (20%) volt pseudophakiás (PCL), és 7 szem (10,77%) esetén találtunk lencsediszlokációt vagy zonulainsufficientiát. Maculahypoplasia 3 beteg 6 szeme (4,6%) esetén, papillafejlődési rendellenesség 1 beteg 2 szeme (3,03%) esetén volt igazolható. Következtetés: A congenitalis aniridia szemészeti jelei az aniridiához társult keratopathia, másodlagos zöld hályog, szürke hályog, macula- és opticushypoplasia. A szemészeti eltérések ellátásához és gondozásához a különféle szemészeti szakterületek rendszeres, gondos együttműködése szükséges. Orv Hetil. 2023; 164(4): 148–155.

Bevezetés: A 0–18 éves korosztály testi-lelki egészsége meghatározó a társadalom egészére nézve. A zavartalan látásfejlődés biztosítása a szülő, a gyermek, a pedagógus, a védőnő és az orvos együttes feladata. Fontos láncszem a védőnő a családok és az orvosi ellátás között, mert elsőként észlelhet olyan látószervi eltérést, amelyet majd a gyermekgyógyász, a szemész vagy a neurológus kezelhet. A csapatmunka nyertese szintén egy közösség, mert a látás megőrzésén túl esélyt kap a gyermek a megfelelően támogatott testi és szellemi fejlődésre is. Célkitűzés: Felmérni, hogy napjainkban a védőnők milyen szemészeti elváltozások kiszűrésére végzik a látásvizsgálatokat, és milyen eszközök állnak ehhez rendelkezésükre. A tanácsadó munkát kiegészítik-e oktatóvideókkal, illetve nyitottak-e továbbképzésen való részvételre. Módszer: Anonim, önkéntes, online kérdőívek segítségével gyakorló védőnőket kérdeztünk, milyen eltérésekre fókuszálnak, milyen módszereket használnak. Adatokat gyűjtöttünk arról, hogy beépültek-e a betegtájékoztató oktatóvideók ajánlásai a védőnők ellátási fegyvertárába, illetve milyen támogatást tartanának előnyösnek a szemészeti szakma részéről. Eredmények: Az eredmények szerint a látószervi szűrővizsgálatok csecsemőkorban a kancsalság, míg iskoláskorban a fénytörési hibák felismerését célozzák. Általában sztereotesztek és olvasótáblák rendelkezésre állnak, de pupillalámpák kevésbé. Az oktatóvideókat kevesen használják, de jelentős érdeklődés mutatkozik posztgraduális szemészeti továbbképzés iránt. Következtetés: A megkérdezett védőnők látásszűrő tevékenysége nagy vonalakban tükrözi a legutóbbi szakmai ajánlásokat, de több területen vannak bizonytalanságok. A védőnői felmérés alapján szabadon választható, jelenléti és online oktatási anyagot állítottunk össze a védőnők posztgraduális képzésére, mely pontszerző továbbképzésként nyilvántartásba került. Orv Hetil. 2023; 164(3): 88–95.

Bevezetés: Klinikai tapasztalat, hogy jelentősen magasabb szemnyomás esetén a szemüvegrendelés pontatlan lehet, ezért célszerű azt a szemnyomás rendezése után elvégezni. Célkitűzés: A szemnyomásértékek hatásának vizsgálata a szaruhártya és a szem törőerejére, a Liou–Brennan-modellszem geometriai tulajdonságain alapuló numerikus modell felhasználásával. Módszerek: A Liou–Brennan-modellszem corneaparamétereinek felhasználásával elkészítettünk egy paraméteres geometriai modellt, majd a modellszem végeselemes modelljét az Ansys program használatával. A szaruhártya anyagának viselkedését Wollensak alapján trilineáris anyagmodellel, a peremfeltételeket Pandolfit követve írtuk le. A szemnyomásváltozás hatását vizsgáltuk a szaruhártya optikai szempontból lényeges geometriai adataira (az elülső és hátsó corneagörbület az optikai centrumban, valamint az elülső és hátsó corneafelszín tengelyirányú eltolódása az optikai centrumban). A kapott geometriai jellemzők alapján a paraxiális sugárkövetés módszerével számítottuk a szaruhártya és a szem optikai tulajdonságaiban bekövetkező változásokat. Eredmények: A növekvő szemnyomásterhelés hatására az elülső és hátulsó corneafelszínek középponti görbületi sugarai csökkentek, az elülső és hátsó szaruhártyafelszínek középpontjai előretolódtak, a szaruhártya vékonyodott. A szaruhártya pontjainak tengelyirányú eltolódásai valamennyi szemnyomásterhelés esetén a hátulsó felszín középpontjában vették fel maximális értéküket. A szaruhártya törőereje a szemnyomás fokozódásával csökkent, míg a szem teljes törőereje növekedett. Következtetés: A Liou–Brennan-modellszem geometriai tulajdonságain alapuló végeselemes numerikus modell felhasználásával igazoltuk, hogy a 10 és 30 Hgmm közötti szemnyomásváltozás 0,31–0,86 mm csökkenést okoz a szaruhártya görbületi sugarában, 1,5–4,8 D növekedést a keratometriás értékekben, valamint 1,2–3,9 D növekedést a szem törőerejében. A szaruhártya törőerejében 0,14–0,69 D csökkenés tapasztalható a vizsgált szemnyomástartományban. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1872–1879.

Célunk a kokain szemfelszínre gyakorolt hatásának, a kokainszem-szindrómának, azaz a „cocaine eye syndrome” nevű tünetegyüttesnek a bemutatása egy eset ismertetése kapcsán. A kokain használata során megjelenő szemészeti kórkép kialakulásáért több tényező együttes hatása felel: az anyag közvetlen toxikus hatása az epithelsejtekre, a cornea beidegzésének károsodása, a csökkent pislogási reflex miatt a szemfelszín kiszáradása, az epithelsejtek kismértékű kémiai égése és a szemfelszín dörzsölés következtében kialakuló mechanikus károsodása. 25 éves betegünknél közvetlenül kábítószer fogyasztását követően jelentkezett a jobb szemen látásromlás, valamint cornealis erosio felrakódásokkal, mely abrasio végzésével, etilén-diamin-tetraecetsav (EDTA) használatával és terápiás kontaktlencse alkalmazásával gyógyult. Amennyiben szemészeti vizsgálatkor „cocaine eye syndrome”-ra jellemző eltéréseket látunk, és semmilyen más, a szaruhártya beidegzését befolyásoló corneabetegség nem igazolható, gondolnunk kell az esetleges szerhasználatra. A megfelelő időben elkezdett, célzott terápia megszüntetheti a panaszokat, visszaadhatja a beteg látását, és jelentősen javíthatja életminőségét. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1886–1890.

Összefoglaló. A nyálkahártya-pemphigoid különleges formája a paraneoplasiás pemphigoid, amely primer malignus betegséghez társul; lefolyása szokatlanul gyors, és a klasszikus immunszuppresszív terápiákkal szemben rezisztens lehet. Közleményünkben három eseten keresztül mutatjuk be a paraneoplasiás pemphigoid megjelenését, diagnosztikáját és a terápiás kihívásokat. A diagnózist a kórelőzményi adatok és az immunfluoreszcens vizsgálatok segítik. A terápiás célkitűzés a progresszió lassítása immunszuppresszív kezeléssel, amely a zajló onkológiai kezelés mellett kontraindikált lehet. Tekintettel arra, hogy jelenleg nincs konszenzus ennek a ritka kórképnek a diagnosztikájában és kezelésében, különösen fontos, hogy a társszakmák (szemészet, bőrgyógyászat, fogászat, fül-orr-gégészet, onkológia, immunológia) együttműködésével a betegség minél hamarabb felismerhető legyen, és a kezelést ezáltal minél korábban el lehessen kezdeni. Orv Hetil. 2022; 163(18): 720–725. Summary. Paraneoplastic mucous membrane pemphigoid, a rare pemphigoid variant is associated with primary malignancy, and characterised by fulminant progression and frequent ineffectivity of classical systemic immunosuppression. In this paper, the clinical features, diagnostic and therapeutical challenges are presented through three cases. Detailed history and analysis of the immunofluorescent samples help the diagnosis. The therapeutic goal is to prevent the progression with systemic immunosuppressive treatment, which can be contraindicated during the ongoing oncological therapy. In absence of consent in the exact diagnostic criteria and management protocol of this rare condition, consultation with other specialists (ophthalmologist, dermatologist, dentist, ear-nose-throat specialist, immunologist) has high importance in early diagnosis and treatment. Orv Hetil. 2022; 163(18): 720–725.

Összefoglaló. Bevezetés: A fejlett országok körében a hátsószegmens-betegségek számítanak a vakság és a gyengénlátás leggyakoribb okának az időskorú lakosság körében. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a hátsószegmens-betegségek okozta látásromlás és vakság prevalenciájának meghatározása az 50 éves és annál idősebb korú lakosság körében Magyarországon. Módszer: A Központi Statisztikai Hivatal által kijelölt 105 lakókörzetben, az Elkerülhető Vakság Gyors Felmérése (Rapid Assessment of Avoidable Blindness; RAAB) metodika segítségével végeztük a vizsgálatokat. Minden résztvevőnél direkt szemtükörrel szemvizsgálatot végeztünk. A látóélességet egyszerűsített Snellen-tábla segítségével, stenop lyukkal, illetve a nélkül vizsgáltuk. A cukorbeteg résztvevőkön pupillatágítást és szemfenéki vizsgálatot végeztünk indirekt binokuláris oftalmoszkóppal. Eredmények: Összességében 3675 alkalmas résztvevőből 3523 (95,9%) személyt vizsgáltunk, akik között a hátsószegmens-betegségek következtében kialakult kétoldali vakság és súlyos látásromlás prevalenciája 0,7% és 0,2% volt. A hátsó szegmens betegségei miatt kialakult összes látásromlás leggyakoribb okai gyakorisági sorrendben (prevalenciaértékkel) a következők voltak: öregkori maculadegeneratio (1,419%), glaucoma (0,397%), diabeteses retinopathia (0,341%) és rhegmatogen ideghártya-leválás (0,198%). A hátsószegmens-betegség okozta vakság leggyakoribb okai az öregkori maculadegeneratio (37,5%), a glaucoma (16,7%), a diabeteses retinopathia (8,3%), a nagyfokú myopia (8,3%), a rhegmatogen retinaleválás (8,3%) és a retinitis pigmentosa (8,3%) voltak. Következtetés: Hazánkban a súlyos látásromláshoz és vaksághoz vezető hátsószegmens-betegségek előfordulási gyakorisága más, korábban RAAB-felmérést végzett országokéhoz képest alacsonyabb, az egyes kórképek gyakorisági sorrendje pedig a fejlett országokéhoz hasonló. Az öregkori maculadegeneratiós, glaucomás, cukorbeteg és patológiás myop páciensek folyamatosan növekvő száma miatt javítani kellene a szemészeti ellátás hozzáférhetőségén és modernizálni a finanszírozását. Orv Hetil. 2022; 163(16): 624–630. Summary. Introduction: Posterior segment diseases are the most common causes of blindness and visual impairment in developed countries among people aged 50 years and older in Hungary. Objective: The purpose of this study was to estimate the prevalence of visual impairment and blindness caused by posterior segment diseases in the population aged 50 years and older in Hungary. Method: 105 census enumeration units were randomly selected with a probability proportional to size by the Hungarian Central Statistical Office. The standardised Rapid Assessment of Avoidable Blindness (RAAB) method was used. Participants underwent eye examination with a direct ophthalmoscope. Participants underwent visual acuity testing with a Snellen tumbling E-chart with or without a pinhole. Dilated fundus examination was performed in diabetic participants using an indirect binocular ophthalmoscope. Results: In total, 3523 (95.9%) out of 3675 eligible people were examined, of whom the prevalence of bilateral blindness and severe visual impairment was 0.7% and 0.2%, respectively. The most common causes of visual impairment caused by posterior segment diseases were age-related macular degeneration (1.419%), glaucoma (0.397%), diabetic retinopathy (0.341%) and rhegmatogenous retinal detachment (0.198%). The most common causes of blindness caused by posterior segment diseases were age-related macular degeneration (37.5%), glaucoma (16.7%), diabetic retinopathy (8.3%), high myopia (8.3%), rhegmatogenous retinal detachment (8.3%) and retinitis pigmentosa (8.3%). Conclusion: Prevalence of severe visual impairment and blindness caused by posterior segment diseases was lower compared to results of RAAB surveys in other countries. The frequency order of different posterior segment diseases was in line with developed countries. Availability of eye care should be improved and financing should be modernized due to the continuously increasing number of patients with age-related macular degeneration, glaucoma, diabetes and pathologic myopia. Orv Hetil. 2022; 163(16): 624–630.

Összefoglaló. A terhesség során a szervezet hormonrendszerében jelentős változások mennek végbe, melyek a magzat optimális anatómiai és élettani fejlődését, valamint a várandósság terminusig történő kihordását biztosítják. Ezen hatások sokszor a reproduktív szervrendszeren kívül más szerveket is érinthetnek, így a szemet és a szem függelékeit. A szemészeti változások élettani és kóros eltérésekben nyilvánulhatnak meg, melyek a legtöbbször átmenetiek és ártalmatlanok, bizonyos esetben azonban terápiás beavatkozást igényelhetnek, vagy súlyos háttérbetegség kórjelzői lehetnek. Közleményünkben áttekintjük a terhességhez kapcsolódó leggyakoribb fiziológiás szemészeti változásokat és egyéb patológiás szemészeti kórképeket, melyek a várandósság alatti megváltozott hormonális, immunológiai és metabolikus hatásokra kialakulhatnak, progrediálhatnak vagy fellángolhatnak. Ezenkívül ismertetjük a szülésvezetés módjának szemészeti indikációból történő eldöntésének vonatkozásait és a szülés kapcsán előforduló szemészeti szövődményeket. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2089–2099. Summary. During pregnancy, significant changes occur in the endocrine system that ensure the appropriate anatomical and physiological development of the foetus as well as smooth delivery at term. Apart from the reproductive system, these effects can affect other organs such as the eye and ocular adnexa. Ophthalmic changes can manifest in physiological and pathological abnormalities, most of which are transient and harmless; however, some cases may require therapeutic intervention or may be indicative of severe underlying disease. Our review focuses on the most common physiological ophthalmic changes associated with pregnancy and other pathological ophthalmic diseases that may develop, progress or exacerbate due to altered hormonal, immunological and metabolic effects during gestation. Furthermore, aspects of deciding the delivery mode from an ophthalmic indication, along with ocular complications related to childbirth, are described. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2089–2099.

Összefoglaló. Bevezetés: A colorectalis eredetű májáttétek (CRCLM-ek) kuratív célú kezelésében elsődleges a sebészi reszekció. A műtét előtt különböző képalkotó vizsgálatok végezhetők, az egyik ilyen speciális vizsgálat a májsejtspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat. Célkitűzés: Tanulmányunkban a májsejtspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat helyét és szerepét vizsgáltuk a májsebészeti gyakorlatban colorectalis áttétes betegek esetében. Módszer: Az Uzsoki Utcai Kórház Sebészeti-Onkosebészeti Osztályán 2017. 01. 01. és 2019. 12. 31. között CRCLM miatt májreszekcióra kerülő betegek adatait elemeztük. Retrospektív módon vizsgáltuk a betegek általános sebészeti és onkosebészeti paramétereit, a képalkotó diagnosztikai eredményeket, a műtéti adatokat és a patológiai leleteket. Eredmények: 132, CRCLM miatt operált betegből 73 szoliter áttét (55%), míg 59 beteg (45%) többszörös áttét miatt került műtétre. 94 betegnél (71%) történt májsejtspecifikus MR-vizsgálat. Szoliter áttét esetén 60%-ban, multiplex áttétek esetén 85%-ban történt májsejtspecifikus MR-vizsgálat (p = 0,02). A szoliter áttétes betegek 8%-ában, míg a multiplex áttétes betegek 39%-ában mutatott további áttétet a májspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat (p = 0,001). A betegek 5%-ában igazolódott fals pozitivitás és 6%-ában fals negativitás a májsejtspecifikus MR-vizsgálat során. 264 góc vizsgálata alapján a májspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat szenzitivitása CRCLM esetén 95%-os, míg pozitív prediktív értéke 93%-os volt vizsgálatunkban. Következtetés: A májsejtspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat hasznos diagnosztikai módszer a CRCLM-ek sebészi reszekciója előtt. Leginkább többszörös áttétek esetén, preoperatív szisztémás onkológiai kezelést követően, illetve más képalkotó vizsgálaton igazolt eltűnt áttét esetén javasolható az alkalmazása. Orv Hetil. 2021; 162(50): 2010–2016. Summary. Introduction: Liver resection is the only curtive treatment option of colorectal cancer liver metastases (CRCLMs). While different diagnostic modalities are available before surgery, a specific diagnostic tool is the liver-specific contrast-enhanced MRI. Objective: The purpose of this study was to evaluate the role of liver-specific contrast-enhanced MRI before resection of colorectal liver metastases. Method: Patients with CRCLM, resected at the Department of Surgical Oncology, Uzsoki Teaching Hospital, between 01. 01. 2017 and 31. 12. 2019 were enrolled in our study. Clinical data, diagnostic, intraoperative and pathological findings were analyzed in a retrospective setting. Results: 132 CRCLM patients were resected in this period, 73 patients had solitary (55%), and 59 patients (45%) had multiple metastases. Liver-specific contrast-enhanced MRI was performed in 94 patients (71%). 60% of the patients with solitary and 85% of the patients with multiple CRCLM had liver-specific contrast-enhanced MRI (p = 0.02). Compared to other modalities, liver-specific contrast-enhanced MRI showed additional metastases in 8% of the patients with solitary, and in 39% of the patients with multiple metastases (p = 0.001). Liver-specific contrast-enhanced MRI had a 5% false-positivity and a 6% false-negativity rate. 264 leasions were analyzed, and the sensitivity of the liver-specific contrast-enhanced MRI was 95% with a predictive positive value of 93%. Conclusion: Liver-specific contrast-enhanced MRI is a useful diagnostic tool in CRCLM patients before liver resection. It is highly recommended in the case of multiple metastases, after preoperative chemotherapy and in the case of disappearing metastases. Orv Hetil. 2021; 162(50): 2010–2016.

Összefoglaló. A varicella zoster vírus (VZV-) fertőzés típusos első megjelenése a bárányhimlő, később a reaktiváció során a herpes zoster. Szemészeti tünet az V/I-es agyideget érintő zoster esetén gyakori. A legrettegettebb szemészeti manifesztáció az akut retinanekrózis, mely fulmináns lefolyású, és súlyos szöveti destrukciót, valamint jelentős funkcionális károsodást, gyakran vakságot hagy maga után. Központi idegrendszeri vascularis érintettség előfordulhat bárányhimlőhöz társulóan vagy a későbbi reaktivációk során is, súlyos következményekhez vezetve. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján akut retinanekrózis tünetével érkező 65 éves férfi esetét ismertetjük. Az Amerikai Szemorvostársaság (AAO) diagnosztikus kritériumainak mindenben megfelelő klinikai kép alapján azonnal indított adekvát dózisú antivirális kezelés mellett 3 nap múlva, contralateralis hemiparesis hátterében, a képalkotó vizsgálat ipsilateralis ischaemiás stroke-ot igazolt. Intraocularis mintából PCR-vizsgálat bizonyította a vírus jelenlétét. Liquormintában enyhe anti-VZV-IgA-pozitivitás mutatkozott. Az aktuális szemészeti betegség és a stroke társulásának hátterében az észlelt paraméterek, valamint a releváns irodalmi adatok alapján a varicella zoster vírus okozta vasculopathiát valószínűsítettük. Gyermekkorban ez az ischaemiás stroke leggyakoribb oka, felnőttkorban pedig az V/I-es agyideg herpeses érintettsége esetén négy és félszeres a kockázat stroke kialakulására. A VZV-reaktiváció okozta akut retinanekrózis és a stroke társulásának lehetősége, bár ismert a nemzetközi irodalomban, magyar szakirodalom tudomásunk szerint eddig nem tárgyalta, ez kiemeli esetünk közlésének jelentőségét. Orv Hetil. 2021; 162(48): 1940–1945. Summary. The typical first onset of varicella zoster virus (VZV) infection is chickenpox, later herpes zoster during reactivation. Ophthalmic symptoms are common in herpes zoster affecting the V/I cranial nerve. The most dreaded ophthalmic manifestation is acute retinal necrosis, which has a fulminant course and leaves severe tissue damage as well as significant functional impairment, often blindness. Vascular involvement in the central nervous system may occur in association with chickenpox or during subsequent reactivations leading to severe consequences. We report the case of a 65-year-old male patient with symptoms of acute retinal necrosis at the Department of Ophthalmology, Semmelweis University. The clinical picture fulfilled the diagnostic criteria of the American Academy of Ophthalmology (AAO) and after 3 days of the immediately initiated adequate therapy, contralateral hemiparesis appeared, that was confirmed as an ipsilateral stroke by imaging study. The PCR analysis of an intraocular sample confirmed the presence of VZV. Mild anti-VZV IgA positivity was observed in the cerebrospinal fluid sample. Based on the current ophthalmic disease, the associated stroke alongside with the relevant literature data, varicella zoster vasculopathy was probable. VZV vasculopathy is the most common cause of ischemic stroke in childhood and in adulthood herpetic involvement of the V/I cranial nerve elevates 4.5 times the risk of stroke formation. Though the possible association of acute retinal necrosis and stroke caused by VZV reactivation is known in the international literature, to the best of our knowledge it has not been discussed in Hungary so far, which highlights the importance of reporting our case. Orv Hetil. 2021; 162(48): 1940–1945.

Összefoglaló. Célkitűzés: A monoklonális gammopathia szemészeti jeleinek és szövődményeinek vizsgálata. Betegek és módszerek: Két nagy budapesti hematológiai ellátóhely 1999 és 2020 között diagnosztizált és/vagy kezelt, monoklonális gammopathiát mutató betegeit vizsgáltuk (42 beteg 84 szeme, 42,86% férfi; átlagéletkor 63,83 ± 10,76 év). A hematológiai diagnózis 3 esetben bizonytalan jelentőségű monoklonális gammopathia, 34 esetben myeloma multiplex, 3 esetben parázsló myeloma, 1-1 esetben Waldenström-macroglobulinaemia és amyloidosis voltak. Kontrollcsoportként véletlenszerűen kiválasztott, hasonló korcsoportú, hematológiai betegség nélküli egyéneket vizsgáltunk (43 beteg 86 szeme, 32,56% férfi; átlagéletkor 62,44 ± 11,89 év). A szemészeti vizsgálat előtt minden személy kitöltötte a Szemfelszíni Betegség Index (OSDI-) kérdőívet. A szemészeti vizsgálat során a látóélesség vizsgálata mellett pupillatágítást követően réslámpás vizsgálatot végeztünk. Eredmények: Monoklonális gammopathiában az OSDI-érték szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollokban (p = 0,002). Gammopathiában 3 beteg 5 szeménél (5,95%) találtunk potenciális szaruhártya-immunglobulinlerakódást. Gammopathiában szárazszem-betegség 66,67%-ban, szürke hályog 55,95%-ban, Meibom-mirigy-diszfunkció 20,24%-ban, hátsó kérgi szürke hályog 19,05%-ban, egyéb szaruhártyahegek és -homályok 17,86%-ban, krónikus szemhéjgyulladás 14,29%-ban, szemészeti eltérés hiánya 11,90%-ban, macula- és/vagy retinadrusen 9,52%-ban, szaruhártya-immunglobulinlerakódás 5,95%-ban, epiretinalis membrán 5,95%-ban, korábbi szürkehályog-műtét 5,95%-ban, glaucoma 4,76%-ban, Fuchs-dystrophia 2,38%-ban, perifériás retinadegeneráció 2,38%-ban, chorioidea naevus 2,38%-ban, diabeteses retinopathia 1,19%-ban, arteria centralis retinae elzáródás 1,19%-ban, vena centralis retinae ágelzáródás 1,19%-ban, amblyopia 1,19%-ban volt kimutatható. A szárazszem-betegség (p = 0,002), a hátsó kérgi szürke hályog (p = 0,001), a szürke hályog (pKövetkeztetés : Monoklonális gammopathiában a szárazszem-betegség és a szürke hályog a leggyakoribb szemészeti eltérés. A monoklonális gammopathia potenciális szemészeti jelei és szövődményei miatt javasoljuk a betegek évenkénti szemészeti ellenőrzését, életminőségük javítása érdekében. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533–1540. Summary. Objective: To examine ocular signs and ocular comorbidities in monoclonal gammopathy. Patients and methods: We analyzed patients from two large referral hematology centers in Budapest, who were diagnosed and/or treated with monoclonal gammopathy between 1997 and 2020 (84 eyes of 42 patients, 42.86% male, mean age 63.83 ± 10.76 years). Before the ophthalmic examination, the subjects filled in the Ocular Surface Disease Index (OSDI) questionnaire. Ophthalmic examination included visual acuity test and slit-lamp examination following dilation of the pupil. Results: OSDI scores were significantly higher in subjects with monoclonal gammopathy than in controls (p = 0.002). Among gammopathy subjects, we observed potential corneal immunoglobulin deposition in 5 eyes of 3 patients (5.95%). In gammopathy subjects, there was dry eye disease (66.67%), cataract (55.95%), Meibomian gland dysfunction (20.24%), posterior cortical cataract (19.05%), corneal scars and degenerations (17.86%), chronic blepharitis (14.29%), absence of ocular complaint (11.90%), macular or retinal drusen (9.52%), corneal immunoglobulin deposition (5.95%), epiretinal membrane (5.95%), previous cataract surgery (5.95%), glaucoma (4.76%), Fuchs dystrophy (2.38%), peripheral retinal degeneration (2.38%), chorioideal naevus (2.38%), diabetic retinopathy (1.19%), central retinal artery occlusion (1.19%), central retinal vein branch occlusion (1.19%) and amblyopia (1.19%). The proportion of dry eye disease (p = 0.002), posterior cortical cataract (p = 0.001), cataract (pConclusion: Dry eye disease and cataracts are the most common ocular comorbidities in patients with monoclonal gammopathy. Therefore, due to the potential ocular signs and comorbidities of monoclonal gammopathy, we suggest a regular, yearly ophthalmic checkup of these patients to improve their quality of life. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533–1540.

Összefoglaló. Bevezetés: A myeloma multiplex mindmáig alapvetően gyógyíthatatlan betegség, ezért nagy klinikai jelentőségük van az eredményes mentő kezeléseknek. A szájon át adható első proteaszómagátlóval, az ixazomibbal kiegészített lenalidomid-dexametazon terápia jól tolerálható, csak orális szerekből álló kombináció, mely hazánkban 2015 áprilisától kezdődően a „Named Patient Program” keretén belül vált elérhetővé relabált, refrakter myeloma multiplexes betegek kezelésére. Célkitűzés: Kutatásunk célja az ixazomib-lenalidomid-dexametazon kezelés mellett a hosszú távon progressziómentes túlélők célzott vizsgálata. Módszer: A program keretében összesen 7 centrumban 80 visszaeső beteg részesült e triplet kezelésben, adataikat retrospektíven elemeztük. Leíró statisztikai és Kaplan–Meier-analízist végeztünk. Eredmények: A betegek nagyobb hányada reagált: 63,75%-os válaszarány mellett 14 (17,5%) betegnél nem volt terápiás válasz/stabil betegség alakult ki, és 15-nél (18,75%) a betegség a kezelés mellett is progrediált. A progressziómentes túlélés a teljes betegcsoportban 10,6 hónapnak adódott, ugyanakkor 16 beteg (18,75%) két éven túl progressziómentesnek bizonyult, sőt közülük 11-nél a betegség még 3 év után sem progrediált. Tanulmányunkban a fenti, hosszú távú túlélő betegcsoport tulajdonságait tárjuk fel. Megbeszélés: A folyamatos terápia a myeloma multiplex kezelésében meghatározóvá vált. Ezért fontos ismernünk, hogy kik lehetnek azok a betegek, akik különösen sokat profitálnak egy bizonyos terápiából. A hosszú távon progressziómentes túlélők között az immunglobulin-nehézláncot érintő transzlokációk vagy triszómiák közül (trend szintjén) az utóbbiak kedvezőbb progressziómentes túléléssel bírtak, de progressziómentes platót mindkét betegcsoportban észleltünk. A betegség tumortömegét mérő nemzetközi stádiumbeosztás (ISS) nem jelezte előre a hosszú túlélést. Gyógyszerelhagyáshoz vezető mellékhatást a hosszú távú túlélő csoportban egyet sem regisztráltunk; az észlelt mellékhatások nagy része enyhe volt. Következtetések: Munkánk során az ixazomib-lenalidomid-dexametazon kombinációt effektívnek és biztonságosnak találtuk relabált, refrakter myeloma multiplex kezelésére, mely a betegek mintegy hatodánál több éven át eredményesen alkalmazható. Cikkünkkel a hazai beteganyagon szerzett tapasztalatainkat szeretnénk megosztani a COVID–19-világjárvány alatt különösen aktuálissá vált, tisztán orális terápiás lehetőségről. Orv Hetil. 2021; 162(36): 1451–1458. Summary. Introduction: Despite great advances in therapy, multiple myeloma is still a largely incurable disease, therefore the importance of salvage therapies is paramount. The first oral proteasome inhibitor ixazomib in combination with lenalidomide-dexamethasone is a tolerable, orally administered regime, which has become available for Hungarian relapsed, refractory multiple myeloma patients from April 2015 in the Named Patient Program. Objective: Our goal was to investigate the long-time progression-free surviving patient population treated with the ixazomib-lenalidomide-dexamethasone triplet. Method: We retrospectively studied a total of 80 patients from 7 centers who received the triplet combination. Survival analyses were performed. Results: Two-third of the patients responded: the overall response rate was 63.75%. 14 patients (17.5%) did not respond/had stable disease and 15 patients (18.75%) outright progressed upon therapy. Although progression-free survival was only 10.6 months for the entire patient cohort, the disease in a subgroup of 16 patients did not progress within two years. In fact, 11 of them were still in sustained remission after 3 years of therapy. Our goal was to analyze the characteristics of this subgroup. Discussion: The idea of long-term therapy of multiple myeloma is gaining widespread acceptance. Therefore it is important to know which patients may benefit the most from certain therapies. Among these 16 long-term responder patients, reciprocal translocation of the immunoglobulin heavy chain seemed to lack an adverse impact on progression-free survival; comparable to trisomies, both curves had a progression-free plateau. The International Staging System (ISS) score at the start of therapy did not predict long-term survivorship. Most of the side effects in this subgroup were mild, manageable, none led to therapy discontinuation. Conclusion: Ixazomib-lenalidomide-dexamethasone was confirmed to be an effective and safe combination for relapsed, refractory multiple myeloma, and one-sixth of the treated patients were able to receive it for several years, effectively. This fully oral therapeutic option is at its best during the present COVID–19 pandemic. Orv Hetil. 2021; 162(36): 1451–1458.

Összefoglaló. Bevezetés: Az adalimumab egy TNFα-gátló monoklonális antitest; számos indikációja közül a nem fertőzéses eredetű intermedier, posterior és panuveitisek kezelésében is általánosan alkalmazható készítmény. Célkitűzés: A felnőttkori nem fertőzéses eredetű uveitis miatt adalimumabkezelést kapó betegekkel szerzett tapasztalataink összefoglalása. Betegek és módszerek: Retrospektív esetsorozatban vizsgáljuk a budapesti Uveitis Centrumban (a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának Uveitis Ambulanciáján) 2018 és 2020 között adalimumabbal kezelt felnőtt, nem fertőzéses eredetű uveitises eseteinket. Eredmények: 13 beteget mutatunk be (8 nő, 5 férfi), átlagéletkor 45 (26–80) év. Az adalimumabot 12 beteg Humira, 1 beteg Amgevita készítmény formájában kapja. Az uveitis eredete 2 esetben ’birdshot’ chorioretinitis, 2 esetben Behçet-kór, 1 esetben sarcoidosis, 3 esetben retinalis vasculitis, 1 esetben Vogt–Koyanagi–Harada-betegség volt, és 4 esetben idiopathiás eredetűnek bizonyult. Az adalimumabkezelést 7 betegnél kellett elhagyni, elsősorban terápiás elégtelenség miatt, míg 6 betegnél jelenleg is eredményesen folyik a kezelés. Következtetés: Tapasztalataink alapján az adalimumab biztonságos, kevés mellékhatással bíró, hatékony kezelés számos uveitisformában önmagában adva vagy kis dózisú szteroiddal kiegészítve. Korábbi terápiákra (szteroid, immunszuppresszió) rezisztens esetekben is alkalmazható. A szemészetben a szisztémás biológiai terápia, az adalimumab bevezetése az uveitises betegek kezelésében a látóélesség megőrzése szempontjából sorsdöntő jelentőségű. Orv Hetil. 2021; 162(34): 1370–1375. Summary. Introduction: Adalimumab is a monoclonal antibody that inhibits TNFα and among other indications it can be a systemic treatment in the non-infectious intermediate, posterior and panuveitis. Objective: To summarize our experience in patients receiving adalimumab for adult non-infectious uveitis. Patients and methods: We investigate our adult cases of non-infectious uveitis treated with adalimumab between 2018 and 2020 in a retrospective case series at the Uveitis Center in Budapest (Semmelweis University, Department of Ophthalmology, Uveitis Department). Results: We present 13 patients (8 females, 5 males) with a mean age of 45 (26–80) years. Adalimumab is given to 12 patients as Humira and 1 patient as Amgevita. The etiology of uveitis was in 2 cases birdshot chorioretinitis, 2 Behçet’s disease, 1 sarcoidosis, 3 retinal vasculitis, 1 Vogt–Koyanagi–Harada disease, and 4 of idiopathic origin. Adalimumab treatment had to be discontinued in 7 cases, mainly due to therapeutic insufficiency, while in 6 cases we are still successfully treating patients. Conclusion: According to our experience, adalimumab is a safe and effective treatment, with minimal side effect in many forms of uveitis alone, or in combination with a low-dose steroid. It can also be used in cases where traditional immunosuppressive therapies are ineffective. In ophthalmology, systemic biologic therapy, availability of adalimumab in the treatment of uveitis is crucial for maintaining visual acuity at affected patients. Orv Hetil. 2021; 162(34): 1370–1375.

Összefoglaló. Az akut coronaria szindrómán (ACS) átesett betegek kezelésének alappillére a kettős (aszpirin + klopidogrél ) thrombocytaaggregáció-gátló kezelés. Az immunthrombocytopeniás purpurás (ITP-s) betegek – és különösen azok, akik refrakter ITP miatt thrombopoetinanalóg kezelésben részesülnek – külön elbírálást igényelnek. 50–100 G/l thrombocytaszám közötti és vérzéses szövődménnyel nem rendelkező ACS-s betegeken a gyógyszerkibocsátó stent beültetését követően kettős thrombocytaaggregáció-gátló kezelést csak 1 hónapig kell alkalmazni (ez az időtartam átlagos vérzéses rizikójú betegeken 1 év), majd klopidogrél-monoterápia javasolt. Munkánk során a 2015. január 1. és 2020. október 1. között a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján kezelt ITP-s betegek körében vizsgáltuk az ACS előfordulását és lefolyását. Klinikánkon az elmúlt 5 évben gondozott, 168 ITP-s beteg közül 3 beteg esetében alakult ki ACS. A refrakter ITP kezelésének részeként mind a 3 beteg thrombopoetinanalóg - (2 beteg romiplosztim-, 1 beteg eltrombopág-) kezelésben részesült. A 3 ITP-s betegünk egyikénél sem alakult ki vérzéses szövődmény a thrombopoetinanalóg-kezelés és a thrombocytaaggregáció-gátlás mellett. Első betegünk esetében 5 év alatt három alkalommal alakult ki ACS (egy ízben fémstentet és két alkalommal gyógyszerkibocsátó stentet kapott). A második betegnél két alkalommal (1 év különbséggel), a harmadik betegnél egy esetben történt gyógyszerkibocsátó stent beültetése. ITP és ACS együttes fennállása esetén az akut és a hosszú távú gyógyszeres kezelés egyéni mérlegelést igényel. Ezen speciális betegcsoport számára a kezelési irányelv kidolgozása megfontolandó. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335–1340. Summary. Dual antiplatelet therapy (DAPT) consisting of aspirin and clopidogrel is essential in the treatment of acute coronary syndrome (ACS). Immune thrombocytopenic purpura (ITP) patients – and especially those receiving thrombopoietin analog (TPO) treatment – deserve special attention. In ACS patients with platelet counts between 50 G/L and 100 G/L and no bleeding symptoms, DAPT is indicated for 1 month after the placement of new generation drug-eluting stents (the length of treatment is 1 year in the case of patients with average bleeding risk) followed by clopidogrel monotherapy. In patients with average bleeding risk, DAPT is recommended for 1 year after the ACS. Our aim was to investigate the incidence and outcome of ACS in ITP patients, who were treated in our clinic between 1st January 2015 and 1st October 2020. Out of 168 patients treated for ITP, 3 patients suffered from ACS in the last 5 years. These patients received TPO treatment (2 patients subcutan romiplostim, 1 patient oral eltrombopag). None of these ITP patients treated with DAPT and with TPO analog suffered from bleeding complications. 1 patient developed ACS three times within the last 5 years (he received bare-metal stent once and drug-eluting stent twice). Drug-eluting stent was placed once in the third, and twice (with 1 year difference) in the second patient. Acute and long-term medication of patients suffering from both ITP and ACS is a challenging task and needs individual evaluation. Establishment of treatment guidelines for this special group is warranted. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335–1340.

Összefoglaló. A könnyűlánc-amyloidosis ritka, multidiszciplináris jelentőségű kórkép, melynek hátterében az esetek döntő hányadában egy amyloidogen fehérje, a csontvelő kóros plazmasejtjeiben termelődő monoklonálisimmunglobulin-molekula lambda típusú könnyűláncának felszaporodása áll. A klinikai tünetek az érintett szervek függvényében igen változatosak és gyakran nem specifikusak, ezért a betegség sok esetben későn kerül felismerésre. A diagnózis felállításának alapfeltétele a szövettani vizsgálat elvégzése és a kóros fehérjelánc kimutatása. A betegség jellegzetes alarmírozó bőrtüneteinek helyes értékelése fontos szereppel bír a korai diagnózisalkotásban. A jelen közlemény egy myeloma multiplexhez társult könnyűlánc-amyloidosis esetét mutatja be. A betegnél a pathognomicus, típusos bőrgyógyászati tünetek (periorbitalis, axillaris és inguinalis lokalizációjú petechiák, purpurák, ecchymosisok, suffusiók és viaszsárga papulák) mellett szív- és veseérintettség is igazolódott. Az alkalmazott ciklofoszfamid-, bortezomib- és dexametazonkezelési séma hatására a csontvelőben komplett morfológiai remisszió következett be, a beteg a jelenleg legjobb túlélést biztosító autológőssejt-transzplantáció előtt áll. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1303–1308. Summary. Amyloid light-chain amyloidosis is a rare disease with diverse signs and symptoms according to the affected organs. The signs are often aspecific which can lead to delayed diagnosis. Considering the characteristic cutaneous manifestations of the disease, dermatologists have an important role in early identification. Additionally, histopathological examination is required for diagnosis. Here we present a rare case of light-chain amyloidosis in association with multiple myeloma. The patient presented with characteristic periocular, axillar and inguinal petechiae, purpurae, ecchymoses, suffusions, yellowish-brown waxy papules and plaques besides cardiovascular and renal involvement. In this case, the amyloidogenic proteins are the lambda-chains of monoclonal immunoglobulins secreted by the clonally expanded plasma cells of the bone marrow. The applied cyclophosphamide, bortezomib and dexamethason treatment induced complete morphological remission in the bone marrow and the patient currently awaits autologous stem cell transplantation which yields the longest possible survival. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1303–1308.

Összefoglaló. Bevezetés: A krónikus myeloid leukaemia a diagnosztika fejlődésének és a tirozin-kináz-gátlók bevezetésének köszönhetően az elmúlt évtizedekben kiváló prognózisú betegséggé vált. Célkitűzés: A betegséggel kapcsolatos ismereteink nagy része klinikai vizsgálatokból származik, emiatt kiemelt szerepük van a nem szelektált beteganyagon végzett elemzéseknek. Módszer: Retrospektív elemzésünkben a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján 2003 és 2019 között tirozin-kináz-gátló kezelésben részesült betegek adatait tekintettük át. Eredmények: Klinikánkon összesen 88 beteg részesült terápiában, közülük 73 beteg az analízis időpontjában is kezelés alatt állt. A betegek 5 éves össztúlélése 86%, 5 éves progressziómentes túlélése 70% volt. 9 beteg halt meg, közülük 2 betegnél a halál oka a progrediáló alapbetegség volt. 38 betegnél volt szükség az első vonalban terápiaváltásra, a váltás oka akkor elsősorban az elégtelen terápiás válasz volt. A későbbi terápiaváltásokra elsősorban intolerancia miatt került sor. Az első vonalban a betegek több mint fele major molekuláris választ ért el, a jelenlegi kezelés mellett a betegek 85%-ánál major molekuláris választ detektáltunk. Megbeszélés: Adataink alapján az intézményünkben kezelt betegek túlélése és a betegek által elért terápiás válasz megfelel a nemzetközi adatoknak. Következtetés: Mivel nem válogatott beteganyagról van szó, a kapott eredmények pontosabb képet adhatnak a krónikus myeloid leukaemia tirozin-kináz-gátlóval történt kezelésének eredményeiről. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1297–1302. Summary. Introduction: As a result of advances in diagnostic techniques and the introduction of tyrosine kinase inhibitors, the prognosis of chronic myeloid leukemia has improved over the last decades. Objective: Most of our knowledge about chronic myeloid leukemia results from clinical trials, therefore data derived from non-selected patient population is substantial. Method: Data of chronic myeloid leukemia patients treated with tyrosine kinase inhibitors at the Department of Internal Medicine and Oncology, Semmelweis University, between 2003 and 2019 were analysed retrospectively. Results: 88 patients received treatment, 73 patients were on therapy at the time of the analysis. Overall survival at 5 years was 86%, progression-free survival at 5 years was 70%. 9 patients died, 2 of them due to progressive disease. 38 patients needed 2nd line therapy, the main reason of treatment change was failure of therapy. Subsequent treatment modifications were conducted mostly because of intolerance. More than half of the patients on 1st line treatment reached major molecular response and 85% of the patients on treatment at the end of the analysis are in major molecular response. Discussion: Based on our data, survival and therapeutic response of patients in our center are similar to the international results. Conclusion: This analysis provides real-world data about treatment results of chronic myeloid leukemia in the tyrosine kinase inhibitor era. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1297–1302.

Our aim is to summarize the effect of cocaine on the ocular surface, the so-called "cocaine eye syndrome" and to present a case report. Several factors are responsible for the development of an ophthalmic disease during cocaine consumption such as direct cytotoxicity of the drugs on corneal epithelial cells, damaged corneal innervation, ocular surface desiccation due to reduced blinking reflex, low-degree chemical burn of corneal epithelial cells and mechanical abrasion of the ocular surface. In our 25-year-old patient, there was deteriorated visual acuity and corneal erosion with corneal deposits of the right eye, directly following drug consumption, which could be healed through corneal abrasion by use of ethylenediaminetetraacetic acid (EDTA) and therapeutic contact lens. If an ophthalmic examination reveals abnormalities with characteristics of "cocaine eye syndrome" and no other corneal disease affecting corneal innervation can be verified, the suspicion of drug use should be taken into consideration. Timely appropriate treatment may eliminate complaints, restore visual acuity and improve quality of life. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1886-1890.Célunk a kokain szemfelszínre gyakorolt hatásának, a kokainszem-szindrómának, azaz a „cocaine eye syndrome” nevű tünetegyüttesnek a bemutatása egy eset ismertetése kapcsán. A kokain használata során megjelenő szemészeti kórkép kialakulásáért több tényező együttes hatása felel: az anyag közvetlen toxikus hatása az epithelsejtekre, a cornea beidegzésének károsodása, a csökkent pislogási reflex miatt a szemfelszín kiszáradása, az epithelsejtek kismértékű kémiai égése és a szemfelszín dörzsölés következtében kialakuló mechanikus károsodása. 25 éves betegünknél közvetlenül kábítószer fogyasztását követően jelentkezett a jobb szemen látásromlás, valamint cornealis erosio felrakódásokkal, mely abrasio végzésével, etilén-diamin-tetraecetsav (EDTA) használatával és terápiás kontaktlencse alkalmazásával gyógyult. Amennyiben szemészeti vizsgálatkor „cocaine eye syndrome”-ra jellemző eltéréseket látunk, és semmilyen más, a szaruhártya beidegzését befolyásoló corneabetegség nem igazolható, gondolnunk kell az esetleges szerhasználatra. A megfelelő időben elkezdett, célzott terápia megszüntetheti a panaszokat, visszaadhatja a beteg látását, és jelentősen javíthatja életminőségét. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1886–1890.

It is a clinical experience that with significantly higher intraocular pressure, glass ordering may be inaccurate, therefore, it should be performed after adjustment of intraocular pressure.To analyze the effect of intraocular pressure on the refractive power of the cornea and of the eye, using geometrical properties of the Liou-Brennan model eye and finite element modeling.Using corneal parameters of the Liou-Brennan model eye, a parametric geometrical model and with these data finite element modelling, using the Ansys (Ansys, Canonsburg, PA, USA) program, has been performed. Corneal tissue properties have been defined based on trilinear material model of Wollensak and boundary conditions based on Pandolfi. The effect of changes in intraocular pressure on geometrical corneal properties with optical impact (corneal curvature at the anterior and posterior corneal surface at the optical center and axial displacement of the anterior and posterior corneal surface points at the optical center) have been analyzed. Based on the geometric characteristics obtained, using the paraxial ray tracing method, changes in the optical properties of the cornea and the eye have been calculated.With increasing intraocular pressure load, anterior and posterior central corneal radius of curvature decreased and corneal surface points at the optical center at the anterior and posterior surface moved forwards, the cornea thinned. Axial displacement of corneal volume points was maximal for all pressure load values at the optical center of the posterior corneal surface. The refractive power of the cornea decreased as eye pressure increased, while the refractive power of the entire eye increased.We verified using the Liou-Brennan model eye and finite element modelling that a change of the intraocular pressure load between 10 and 30 mmHg may result in 0.31-0.86 mm decrease of the corneal radius of curvature, in 1.5-4.8 D increase in the keratometric values and in about 1.2-3.9 D increase in the total optical power of the eye. A decrease of 0.14 D to 0.69 D has been measured in the corneal optical power in the examined eye pressure range. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1872-1879.Bevezetés: Klinikai tapasztalat, hogy jelentősen magasabb szemnyomás esetén a szemüvegrendelés pontatlan lehet, ezért célszerű azt a szemnyomás rendezése után elvégezni. Célkitűzés: A szemnyomásértékek hatásának vizsgálata a szaruhártya és a szem törőerejére, a Liou–Brennan-modellszem geometriai tulajdonságain alapuló numerikus modell felhasználásával. Módszerek: A Liou–Brennan-modellszem corneaparamétereinek felhasználásával elkészítettünk egy paraméteres geometriai modellt, majd a modellszem végeselemes modelljét az Ansys program használatával. A szaruhártya anyagának viselkedését Wollensak alapján trilineáris anyagmodellel, a peremfeltételeket Pandolfit követve írtuk le. A szemnyomásváltozás hatását vizsgáltuk a szaruhártya optikai szempontból lényeges geometriai adataira (az elülső és hátsó corneagörbület az optikai centrumban, valamint az elülső és hátsó corneafelszín tengelyirányú eltolódása az optikai centrumban). A kapott geometriai jellemzők alapján a paraxiális sugárkövetés módszerével számítottuk a szaruhártya és a szem optikai tulajdonságaiban bekövetkező változásokat. Eredmények: A növekvő szemnyomásterhelés hatására az elülső és hátulsó corneafelszínek középponti görbületi sugarai csökkentek, az elülső és hátsó szaruhártyafelszínek középpontjai előretolódtak, a szaruhártya vékonyodott. A szaruhártya pontjainak tengelyirányú eltolódásai valamennyi szemnyomásterhelés esetén a hátulsó felszín középpontjában vették fel maximális értéküket. A szaruhártya törőereje a szemnyomás fokozódásával csökkent, míg a szem teljes törőereje növekedett. Következtetés: A Liou–Brennan-modellszem geometriai tulajdonságain alapuló végeselemes numerikus modell felhasználásával igazoltuk, hogy a 10 és 30 Hgmm közötti szemnyomásváltozás 0,31–0,86 mm csökkenést okoz a szaruhártya görbületi sugarában, 1,5–4,8 D növekedést a keratometriás értékekben, valamint 1,2–3,9 D növekedést a szem törőerejében. A szaruhártya törőerejében 0,14–0,69 D csökkenés tapasztalható a vizsgált szemnyomástartományban. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1872–1879.

Összefoglaló. A látószerv különböző betegségei, valamint egyes szisztémás megbetegedések részben vagy kifejezetten az ideghártya károsodásával járnak. A patológia segítségével ma már tudjuk, hogy ezek a betegségek a retina mely rétegének vagy rétegeinek elváltozásait okozzák: míg az időskori maculadegeneratio a külső retinában található fotoreceptorokat érinti kifejezetten a fovea centralis területén, addig a glaucoma a belső retina ganglionsejtjeinek pusztulásával, valamint e sejtek opticusrostjainak károsodásával jár a stratum ganglionaréban és a stratum neurofibrarumban. Az emberi retina sejtjei azonban egyelőre nem maradéktalanul karakterizáltak, az egyes sejttípusok számát csak becsülni tudjuk, így nem írhatók le az egyes sejtszintű elváltozások sem kellő pontossággal. A szövettani feldolgozás és vizsgálat megfelelő részletességgel tájékoztat a diagnózisról és az elváltozás súlyosságáról, értelemszerűen azonban ez a módszer in vivo nem használható a mindennapi klinikai gyakorlatban. A sejtszintű elváltozások ismerete az egyes kórképekben felvetette és szükségessé tette olyan in vivo, a klinikumban is alkalmazható vizsgálómódszerek kifejlesztését, amelyek lehetőséget nyújtanak a retina neurális és egyéb sejtjeinek celluláris és szubcelluláris szintű vizsgálatára, ideértve a vér alakos elemeit is, amelyek egészséges vagy neovascularis eredetű erekben áramlanak. A jelenleg is használt klinikai vizsgálatok mellett ezek a képalkotó módszerek segítségül szolgálhatnak a diagnózis megerősítésében vagy elvetésében, emellett az elváltozás súlyosságának megítélésében, valamint a progresszió vagy remisszió monitorozásában. Orv Hetil. 2021; 162(22): 851–860. Summary. Diseases of the visual system as well as many systemic illnesses are usually associated with retinal damage. With the help of pathology, we can clearly identify the affected layer(s): while age-related macular degeneration mostly damages the photoreceptors in the outer retina at the central fovea, glaucoma promotes ganglion cell death in the ganglion cell layer and damages respective neural fibers. However, the diverse cell types of the human retina have not been fully characterized yet, thus in most cases our knowledge on cellular pathologies is not precise enough. While histopathological preparation and examination of the retinal tissue provide more detailed information about the diagnosis and the severity of the condition, unfortunately, it cannot be used in vivo in everyday clinical practice. Our understanding of the cellular changes in different diseases has revealed a need for new everyday clinical examination methods that can be used in vivo to asses cellular and subcellular changes in neural and other cells of the retina, such as blood cells flowing in healthy vessels or in vessels of neovascular origin. In addition to the currently used clinical examination methods, these imaging methods could help confirm or dismiss diagnoses, assess the severity of a condition, and monitor disease progression or remission. Orv Hetil. 2021; 162(22): 851–860.

Összefoglaló. Célunk, hogy közleményünkben összefoglaljuk a pachychorioidealis kórképekkel kapcsolatos ismereteket egy-egy saját esettel illusztrálva. Az irodalmi adatok és a saját klinikai tapasztalatok alapján összegeztük a pachychorioidealis kórképekkel kapcsolatos ismereteinket, az alcsoportok kezelési lehetőségeiről összefoglaló folyamatábrát készítettünk. A pachychorioidealis kórképekbe a következő betegségek tartoznak: centrális serosus chorioretinopathia (CSCR), pachychorioidealis pigmentepitheliopathia (PPE), pachychorioidealis neovasculopathia (PNV), polypoid chorioidealis vasculopathia (PCV), peripapillaris pachychorioidealis syndroma (PPS), focalis chorioideaexcavatio (FCE). A pachychorioidealis kórképek közös jellemzője a chorioidea kvantitatív vagy kvalitatív eltérései, melyekhez gyakran subretinalis folyadékgyülem társul. A betegségcsoportnak jelenleg nincs standard kezelési protokollja; a többféle kezelési mód közül néhány hatékonyabbnak bizonyul, az alcsoportok között azonban lényeges különbségek mutatkoznak. Összegezzük, hogy melyik alcsoportban érdemes eplerenonetablettás kezeléssel, mikropulzuslézer-kezeléssel, verteporfinos fotodinámiás kezeléssel (PDT) vagy intravitrealis anti-VEGF-injekciós kezeléssel kezdeni. Orv Hetil. 2020; 162(20): 770–781. Summary. The aim of this study is to present our knowledge about pachychoroid diseases using case reports, literature review and our own clinical experiences. A summary flow chart of treatment options for the subgroups was prepared, too. Pachychoroid diseases include the following: central serous chorioretinopathy (CSCR), pachychoroid pigment epitheliopathy (PPE), pachychoroid neovasculopathy (PNV), polypoidal choroidal vasculopathy (PCV), peripapillary pachychoroid syndrome (PPS), focal choroidal excavation (FCE). A common feature of pachychoroid diseases is the quantitative or qualitative abnormality of the choroidea, which is often associated with subretinal fluid accumulation. The disease group does not currently have a standard treatment protocol; some of the multiple treatments prove to be more effective, however, there are significant differences between the subgroups. We summarize which subgroup benefits from eplerenone tablet therapy, micropulse laser therapy, verteporfin photodynamic therapy or intravitreal anti-VEGF injection therapy. Orv Hetil. 2020; 162(20): 770–781.

Összefoglaló. Bevezetés: Szemhéjcsüngésnek (ptosis vagy blepharoptosis) nevezzük azt az állapotot, amikor a felső szemhéj abnormálisan alacsony pozícióban van. A szemhéjcsüngésnek lehetnek veleszületett és szerzett formái. Célkitűzés: Célunk volt bemutatni a szemhéjemelő izom (levator) – veleszületett szemhéjcsüngés korrekciója céljából végzett – kötőhártya felőli redőzésének eredményeit retrospektív módszerrel. Módszer: 20 beteg 22 szemhéján végeztük el a műtétet (átlagéletkor: 19,4 ± 9,9 év, férfi: 12 [60%], nő: 8 [40%]). Beválasztási kritérium volt a közepes (5–8 mm) vagy jó (9 mm felett) levatorfunkció. Kizártuk a korábban szemhéjkorrekciós műtéten átesett és a 3 hónapnál rövidebb követési idővel rendelkező betegeket. A műtét előtt megmértük a levatorfunkciót és a margó–reflex-távolságot. A műtét után megmértük a margó–reflex-távolságot, a szemhéjak magassága közti aszimmetria mértékét, és elemeztük a szemhéj posztoperatív kontúrját. Eredmények: A preoperatív levatorfunkció 10,6 ± 3,0 mm, a preoperatív margó–reflex-távolság 1,8 ± 0,8 mm volt. A 7,8 ± 7,2 hónap átlagos követési idő alatt a posztoperatív margó–reflex-távolság 3,2 ± 0,8 mm volt. A preoperatív és a posztoperatív margó–reflex-távolság különbsége nem tért el szignifikánsan a sikeres és a sikertelen műtétek között (p = 0,523). A szemhéjak magassága közti aszimmetria mértéke 3 betegnél haladta meg az 1 mm-t. A szemhéj posztoperatív kontúrja minden esetben megfelelő volt. A műtét összességében 86,4%-ban (19/22) volt sikeres. A helyi érzéstelenítésben és altatásban végzett műtétek közt nem találtunk szignifikáns különbséget a sikeresség tekintetében (p = 0,227). Következtetés: Tanulmányunk alapján az elvégzett műtéteink eredményessége a nemzetközi irodalomban közöltekhez hasonló volt. A veleszületett szemhéjcsüngés korrekciójára a kötőhártya felőli levatorredőzés megfelelő kezelési mód közepes vagy annál jobb levatorfunkció esetén. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711. Summary. Introduction: Droopy eyelid (ptosis or blepharoptosis) is defined through abnormally low upper eyelid position. Ptosis can be classified as congenital or acquired. Objective: Our purpose was to report the results of posterior approach levator plication for congenital ptosis in a retrospective review. Method: 22 eyelids of 20 patients were included in this study (age: 19.4 ± 9.9 years, male: 12 [60%], female: 8 [40%]). The inclusion criteria were moderate (5–8 mm) or good (more than 9 mm) levator function. Patients with postoperative follow-up time shorter than 3 months and those who underwent previous eyelid surgery were excluded. The data collected included preoperative levator function and margin reflex distance, postoperative margin reflex distance, inter-eyelid height asymmetry and postoperative eyelid contour. Results: Preoperative levator function was 10.6 ± 3.0 mm, preoperative margin reflex distance was 1.8 ± 0.8 mm. During 7.8 ± 7.2 months postoperative follow-up, postoperative margin reflex distance was 3.2 ± 0.8 mm. The difference between preoperative and postoperative margin reflex distance was not significant (p = 0.523) in the group of successful operations compared with unsuccessful operations. Inter-eyelid height asymmetry was more than 1 mm in 3 cases. Satisfactory postoperative eyelid contour was achieved in all cases. Overall success rate was 86.4% (19/22). Surgical success did not differ significantly between surgeries in local or general anaesthesia (p = 0.227). Conclusion: Our study shows an overall success rate of the procedures comparable to those in international publications. Posterior approach levator plication for congenital ptosis with moderate or better levator function seems to be a suitable treatment method. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711.

Összefoglaló. Bevezetés: Az első szaruhártya-bank 1944-es alapítása óta jelentős változásokon ment át. A szaruhártya túlélését számos tényező befolyásolja, így a tárolási mód, melynek a szövet lejárati ideje szerint rövid, közép és hosszú távú módszereit fejlesztették ki. Célkitűzés: Retrospektív vizsgálatunk célja a 2008. január 1. és 2017. december 31. között perforáló és lamelláris keratoplasztika során felhasznált cadaverből és multiorgan donorból származó szaruhártyák túlélésének vizsgálata volt a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján. Módszer: Feljegyeztük a recipiens nemét, életkorát, a műtétet indikáló klinikai diagnózist, a műtét időpontját, a szövettani vizsgálat eredményét, valamint, hogy a beültetett szaruhártya cadaverből vagy multiorgan donorból származott. Meghatároztuk, hogy a recipiens életkora korrelált-e a rekeratoplasztikáig eltelt idővel. Eredmények: 1451 szaruhártya-átültetés történt 1088 beteg (44,6% férfi) 1159 szemén (életkor 62,8 ± 18,5 év), melyek között 938 (64,6%) cadaver és 262 (18,0%) multiorgan donor került felhasználásra, 251 esetben (17,2%) nem állt rendelkezésre adat. A leggyakoribb primer diagnózis a szaruhártya-dekompenzáció volt (325 eset, 28%). A primer keratoplasztikák során felhasznált szaruhártyák 740 esetben (63,8%) cadaverből, 212 esetben (18,2%) multiorgan donorból származtak, 207 esetben (17,8%) nem állt rendelkezésre adat. Első rekeratoplasztika a primer keratoplasztikák közül 217 esetben (18,7%) történt. A leggyakoribb szövettani diagnózis az endothelsejt-degeneráció volt (130 esetben, 60,4%). 146 esetben (67,2%) korábban cadaver, 31 esetben (14,2%) multiorgan donor esetén került sor ismételt műtétre, 40 esetben (18,4%) nem állt rendelkezésre adat. Következtetés: Klinikánkon elsősorban cadaverből származó donorok biztosítják a szaruhártya átültetésekhez szükséges szövetet. Cadaverből vagy multiorgan donorból származó szaruhártyák esetén nem kerül gyakrabban sor rekeratoplasztikára. A szaruhártya-banki tevékenység további fejlesztésével növelhető a donorok túlélése hazánkban. Orv Hetil. 2021; 162(13): 488–496. Summary. Introduction: Corneal banking methods have been changing since the foundation of the first corneal bank in 1944. Corneal graft survival may be affected by several factors, among others the storage method, which may be short-, middle- and long-term storage. Objective: To investigate corneal graft survival at the Department of Ophthalmology, Semmelweis University between 1 January 2008 and 31 December 2017, using cadaver and multiorgan donors for penetrating and lamellar keratoplasty, retrospectively. Method: Recipient sex, age, clinical diagnosis, date of surgery, histological examination results and origin of donors (cadaver or multiorgan donor) were recorded. Correlation between recipient age and time to repeat keratoplasty was also analyzed. Results: There were 1451 keratoplasties in 1159 eyes (age 62.8 ± 18.5 years) of 1088 patients (44.6% male) using 938 (64.6%) cadaver and 262 (18.0%) multiorgan donors, data was not available in 251 (17.2%) cases. There was repeat keratoplasty in 217 patients (18.7% of first keratoplasties). The most common histological diagnosis was endothelial decompensation (130 cases, 60.4%) in these cases. In patients with a first repeat keratoplasty, in 146 cases (67.2%) the first donor originated from cadavers, in 31 cases (14.2%) from multiorgan donors and in 40 cases (18.4%) data were not available. Conclusion: Corneal donors mainly originate from cadavers at our Department. The necessity of repeat keratoplasties does not differ using cadaver or multiorgan donors. With further development of corneal banking, donor survival may be increased in Hungary. Orv Hetil. 2021; 162(13): 488–496.

Összefoglaló. Bevezetés: A diabeteses retinopathia minden harmadik cukorbeteget érinti a világban, és a dolgozó korú lakosság körében a vakság vezető oka. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a diabeteses retinopathia prevalenciaalapú költségterhének meghatározása 2018-ban a 18 évnél idősebb korú lakosság körében Magyarországon. Módszer: Standardizált ’rapid assessment of avoidable blindness’ (RAAB) + diabeteses retinopathia modul alapú metodikán alapuló modellel analizáltuk a diabeteses retinopathia költségterhét. A diabeteses retinopathia okozta gazdasági terhet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a páciensek oldaláról felmerülő költségeket analizálva vizsgáltuk. A prevalenciaalapú diabeteses retinopathia költségmodellt a skót diabeteses retinopathia klasszifikációnak és a diabeteses retinopathia súlyossági stádiumának megfelelően állítottuk össze. Eredmények: A diabeteses retinopathia költségterhe 43,66 milliárd Ft volt 2018-ban. A két fő költségviselő az anti-VEGF-injekciók (28,91 milliárd Ft) és a vitrectomiák (8,09 milliárd Ft) voltak. Ez a két kezelési mód volt felelős a diabeteses retinopathiával kapcsolatban felmerülő összes költség 84,7%-áért. Az egy páciensre jutó átlagos költségteher 54 691 Ft volt hazánkban. Következtetés: A cukorbetegek szemészeti járó- és fekvőbeteg-ellátása alulfinanszírozott hazánkban. A proliferatív diabeteses retinopathia és a diabeteses maculaoedema növekvő társadalmi-gazdasági terhe miatt érdemes volna javítani a megelőzés, a szűrés és a korai kezelés jelenlegi helyzetén. Orv Hetil. 2021; 162(8): 298–305. Summary. Introduction: Diabetic retinopathy affects every third people with diabetes mellitus in the world and is the leading cause of blindness in adults of working age. Objective: The aim of this study was to analyse the economic burden associated with diabetic retinopathy in people aged 18 years and older in Hungary. Method: Rapid assessment of avoidable blindness (RAAB) with the diabetic retinopathy module (DRM) based diabetic retinopathy cost model study was conducted in Hungary in 2018. Economic burden of diabetic retinopathy was analysed from the perspective of the National Health Insurance Fund system and the patients. Our prevalence-based diabetic retinopathy cost model was performed according to the Scottish diabetic retinopathy grading scale and based on the diabetic retinopathy severity stadium. Results: The total diabetic retinopathy-associated economic burden was 43.66 billion HUF in 2018. The two major cost drivers were anti-VEGF injections (28.91 billion HUF) and vitrectomies (8.09 billion HUF) in Hungary; they covered to 84.7% of the total cost among people with diabetes mellitus. The diabetic retinopathy-related cost per patient was 54 691 HUF in Hungary. Conclusion: Outpatient and inpatient eye care of people with diabetes mellitus are underfinanced in Hungary. Due to the increasing socio-economic burden of proliferative diabetic retinopathy and diabetic macular oedema, it would be important to invest in proliferative diabetic retinopathy and macular oedema prevention, screening and early treatment. Orv Hetil. 2021; 162(8): 298–305.

Összefoglaló. Bevezetés: Az új típusú koronavírus-járvány (COVID–19) az egészségügyi ellátóhálózatot egy eddig ismeretlen helyzet elé állította. A nemzetközi adatok alapján a szemészeti járóbeteg-ellátásban jelentős változások alakultak ki. Célkitűzés: Felmérni a COVID–19-járvány okozta kvantitatív és kvalitatív változásokat az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Szemészeti Osztályának járóbeteg-szakellátásában. Módszer: A pandémia első hullámában (2020. április 1–30.) mért járóbeteg-forgalmi adatokat hasonlítottuk össze a megelőző év azonos periódusában rögzített adatokkal. A betegek demográfiai jellemzői mellett megvizsgáltuk a sürgősségi besorolásukat, valamint a panaszokhoz köthető fődiagnózis-csoportok eloszlását. Rögzítettük a telemedicina keretein belül történt ellátások számát. Eredmények: 2020 vizsgált időszakában 916, míg az előző év azonos hónapjában 2835 járóbeteg-eset került rögzítésre. A 2020-as időszakban a törvényi szabályozás szerint sürgős panaszokkal jelentkező betegek aránya nem változott (p = 0,38), azonban a szakorvosi megítélés szerint sürgős panaszokkal érkező betegek aránya nőtt (pKövetkeztetés: A COVID–19-pandémia első hulláma során markáns betegszámcsökkenést regisztráltunk a szemészeti járóbeteg-szakellátásban. Több fődiagnózis-csoport esetén számolhatunk jelentős terápiavesztéssel és halasztott ellátási igény jelentkezésével. Az adatok kiértékelése segítséget nyújthat az elkövetkező években az ellátási folyamat proaktív átszervezésében, a humánerőforrás-szükségletek jobb tervezésében, valamint a teleoftalmológiai ellátás fejlesztésében. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203–211. Summary. Introduction: The COVID-19 pandemic put the healthcare network in a hitherto unknown situation. The ophthalmic outpatient care changed internationally. Objective: To assess the quantitative and qualitative changes of the outpatient specialty care at the Ophthalmology Department of the North-Central-Buda Center, New St. John’s Hospital and Clinic, through the pandemic. Method: Outpatient service data during the first wave of the pandemic (April 2020) were compared with those in April 2019. Patient demographics, emergency classification, distribution of the main diagnostic groups (associated with complaints) and services provided via telemedicine were collected. Results: There were 2835 patient visits in 2019 and 916 in 2020. For 2020, the proportion of patients with emergency classification according to legal regulations did not change (p = 0.38), however, using the ophthalmologist’s classification increased (pConclusion: During the first wave of the pandemic, a marked decrease in ophthalmic outpatient care volume was recorded. In the case of several main diagnosis groups, significant therapy loss and a delayed need for care could be expected. Evaluation of the data helps in the upcoming years in proactive reorganization of the care process, in better planning of human resource needs, and in improvement of teleophthalmology care. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203–211.

Összefoglaló. A szárazszem-panaszok hátterében gyakran áll Meibom-mirigy-diszfunkció, melynek felismerése kiemelten fontos a hatékony kezelés érdekében. A Meibom-mirigyek kóros működése miatt a termelt lipid nem oszlik el megfelelően a szemfelszínen, így a könnyfilm párolgása fokozódik. A könnytermelési zavar következtében szárazszem-panaszok alakulnak ki, melyek a hagyományos könnypótló kezelésre rendszerint csak átmenetileg javulnak. A Meibom-mirigy-diszfunkciót gyakran kíséri a szemhéjszél Demodex-atka-fertőzése – az atka eradikálása szükséges a mirigyek működésének helyreállításához és ezáltal a panaszok megszüntetéséhez. A Meibom-mirigy-diszfunkció a leggyakrabban enyhe formában jelentkezik; a terápia ilyenkor a beteg által is elvégezhető szemhéjtisztításból áll, míg a gyógyszeres kezelés csak az előrehaladottabb, kifejezett gyulladással járó formákban szükséges. Az összefoglaló áttekinti a Meibom-mirigy-diszfunkció klinikai jeleivel és kezelésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, különös tekintettel a Demodex-fertőzés felismerésére és kezelésére vonatkozóan. Orv Hetil. 2021; 162(2): 43–51. Summary. The onset of dry eye complaints is often a result of Meibomian gland dysfunction and its diagnosis is essential for effective treatment. In the case of Meibomian gland dysfunction, there is an increased evaporation of the tear film due to the abnormal secretion of lipids that cannot spread on the ocular surface. The treatment of dry eye complaints associated with Meibomian gland dysfunction with tear supplementation is usually ineffective and only results in an intermittent relief of complaints. Meibomian gland dysfunction is often associated with Demodex infestation of the eyelids, and eradicating the mites is essential to re-establish normal meibum production and thus, decreasing ocular complaints. In most cases, Meibomian gland dysfunction is mild, and the treatment of these forms is based on ocular hygiene performed by the patient, while only more advanced forms with inflammatory processes require pharmacologic treatment. This review summarizes the most important knowledge on the clinical signs and treatment of Meibomian gland dysfunction with particular attention to the diagnosis and treatment of ocular Demodex infection. Orv Hetil. 2021; 162(2): 43–51.

Összefoglaló. Bevezetés: Csecsemőkorban a könnyezés gyakori oka a könnycsatorna veleszületett elzáródása, mely az esetek nagy részében 1 éves korra spontán oldódik. Célkitűzés: Retrospektív tanulmányunk célja a monocanalicularis szilikonsztent (Masterka®) implantációjával kapcsolatos eredményeink bemutatása. Módszer: 2015. január 1. és 2020. január 30. között monocanalicularis szilikonsztent implantációján átesett gyermekek adatait dolgoztuk fel. Bevonási kritériumként szerepelt a legalább 6 hónapja fennálló, konzervatív kezelésre nem szűnő könnyezés és emiatt előzetesen elvégzett szondázás, mely után a panaszok kiújultak. Kizárási kritérium volt a csontosan elzárt ductus nasolacrimalis és a hibás szemhéjállás. A műtét hatékonyságát a szilikonsztent eltávolítását követő legalább 2 hónap panaszmentességgel definiáltuk. Eredmények: 25 gyermek (10 lány [40%] és 15 fiú [60%]) összesen 30 szemén végeztünk szilikonsztent-beültetést. Az átlagéletkor 4,92 ± 3,03 év (1,5–12 év, n = 25) volt. Minden páciens a születése óta könnyezett. A műtét előtt váladékképződést 20 (66,67%, n = 30), krónikus szemhéj- és kötőhártya-gyulladást 10 (33,33%, n = 30) esetben észleltünk. Tompalátást, jelentős astigmiát nem találtunk. A sztentet átlagosan 3,5 ± 1,0 (n = 30) hónap után távolítottuk el. A műtétet követően 1 héttel 24 (80%, n = 30), 3 hónappal 28 (93,33%, n = 30) és 6 hónappal 24 (88,89%, n = 27) szem volt tünetmentes. Következtetés: A Masterka® implantációja egyszerűen kivitelezhető, kifejezetten hatékony módszer lehet az 1 évnél idősebb gyermekek veleszületett könnycsatorna-szűkületének megoldására, különösen olyan esetekben, amikor a korábbi szondázás nem vezetett eredményre, valamint hosszabb szakaszon észlelünk szűkületet. Ez utóbbi esetekben megfontolandó lenne a primer szilikonsztent-implantáció is. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2037–2042. Summary. Introduction: Congenital nasolacrimal duct obstruction is a common cause of epiphora in infants. In most cases, spontaneous resolution occurs by 1 year of age. Objective: Retrospective evaluation of clinical outcomes of monocanalicular lacrimal duct stent implantation (Masterka®). Method: Data of patients undergoing monocanalicular silicone stent implantation between 1st January 2015 and 30th January 2020 were evaluated. Inclusion criteria were resistant tearing to conservative therapy which had been persisting at least for 6 months, and previous probing did not resolve the symptoms. Exclusion criteria were associated bony obstruction or eyelid malposition. Treatment success was defined as complete resolution of epiphora at least two months after the procedure. Results: Implantation was performed on 30 eyes of 25 children (10 females [40%] and 15 males [60%]). The mean age was 4.92 ± 3.03 years (1.5–12 years, n = 25). Epiphora was a persistent symptom in every patient since birth. Preoperatively, discharge was observed in 20 (66.6%, n = 30) patients, while chronic blepharitis and conjunctivitis occurred in 10 (33.33%, n = 30) children. Amblyopia or significant astigmatism was not observed in any case. Stent was removed after 3.5 ± 1.0 (n = 30) months. At one week postoperatively 24 (80%, n = 30), at 3 months 28 (93.33%, n = 30) and at 6 months 24 (88.89%, n = 27) eyes were asymptomatic. Conclusion: Implantation of monocanalicular silicone stent is effective and easy-to-perform. It can resolve congenital tear duct stenosis, especially where previous probing was not successful and where stenosis is longer or occurs in several localizations. In the latter cases, primary stent implantation should be considered. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2037–2042.

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A syphiliseredetű uveitis szemészeti és általános tüneteinek ismertetése, a prognózis elemzése olyan esetek kapcsán, amelyekben az uveitis kivizsgálása során derült fény a syphilisre. Módszer: 2011 és 2019 között 14 uveitises beteg vizsgálata során derült fény syphilisre (13 férfi, 1 nő), a tünetek 25 szemen jelentkeztek. A betegek adatait retrospektíven elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 46 év volt (23–72 év). A szemészeti diagnózis felállítását követően 2 beteg nem jelent meg a további bőrgyógyászati és szemészeti vizsgálaton, 1 beteget más intézetben kezeltek. A gondozott 11 betegnél a gyulladásban érintett szemeken az első alkalommal észlelt átlagolt látóélesség a jobb szemen 0,71 (0,001–1,0), a bal szemen 0,53 (0,04–1,0) volt. A követési idő átlagosan 22 hónap (1–72) volt. A követési idő végén az átlagolt látóélesség a jobb szemen 0,9 (0,15–1,0), a bal szemen 0,82 (0,08–1,0) volt. A leggyakoribb szemészeti manifesztáció a hátsó uveitis volt, amely papillitis, chorioretinitis vagy kombinált formákban volt megfigyelhető, összesen 20 szemen. A neurosyphilis-protokoll alapján alkalmazott penicillinkezelés után a gyulladásos tünetek minden betegnél megszűntek, a követési idő végén a betegek többségénél a látóélesség teljes volt. A gyengébb látóélesség hátterében látóideg-atrophia, illetve a macula károsodása állt. Következtetés: Eseteinkben a betegek főként középkorú férfiak voltak. Bár jellemző volt a hátsószegmentum-érintettség, megfelelő kezelés mellett a prognózis jónak volt mondható. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1927–1935. Summary. Introduction and objective: To describe the ocular and general characteristics and to assess prognosis of patients with uveitis, whose syphilis infection was revealed during uveitis workup. Method: Between 2011 and 2019, 14 uveitis patients were diagnosed with syphilis (13 males, 1 female) with symptoms in 25 eyes. Patients’ clinical records were analyzed retrospectively. Results: The mean age of patients was 46 years (range 23–72 years). 2 patients did not show up for further dermatological and ophthalmic examinations, and 1 patient was treated at another institute. In the 11 patients we treated, the mean visual acuity observed for the first time in the eyes affected by inflammation was 0.71 (0.001–1.0) in the right eye and 0.53 (0.04–1.0) in the left eye. The mean follow-up was 22 months (1–72). At the end of the follow-up period, the mean visual acuity was 0.9 (0.15–1.0) in the right eye and 0.82 (0.08–1.0) in the left eye. The most common ocular manifestation was posterior uveitis (papillitis, chorioretinitis, or in combined forms) in a total of 20 eyes. After receiving penicillin therapy according the neurosyphilis protocol, inflammatory symptoms resolved in all patients, and at the end of the follow-up, the majority of patients had complete visual recovery. Lower visual acuity was due to optic nerve atrophy and macular damage. Conclusion: In our case series, the patients were predominantly middle-aged men. Although most patients showed posterior segment involvement, with appropriate treatment the visual outcome was good. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1927–1935.

Absztrakt: A dementiák társadalmunkban egyre nagyobb problémát jelentenek, folyamatosan nő a megbetegedések száma. A dementia leggyakoribb előfordulási formája az Alzheimer-kór, mely az esetek 60–80%-áért felelős. Kórlefolyása hosszú, a preklinikai stádiumtól a súlyos Alzheimer-kórig több év, évtized is eltelik. Az Alzheimer-kór egy olyan progresszív neurodegeneratív betegség, amely súlyos szellemi leépüléshez vezet. A diagnózishoz számos, kognitív funkciót mérő teszt és képalkotó vizsgálat áll rendelkezésre, a korai diagnózis azonban nagyobb kihívást jelent, így a betegség gyakran későn kerül felismerésre. Mivel az agyi és a retinalis keringés között bizonyítottan kapcsolat van, felmerül annak lehetősége, hogy a retina vizsgálata az Alzheimer-kór és a vascularis dementiák korai diagnózisában és progressziójának követéséhez is segítséget nyújthat. Az utóbbi években a retina képalkotó vizsgálataiban bekövetkezett fejlődésnek köszönhetően lehetővé vált a retina strukturális és vérkeringési elváltozásainak vizsgálata a dementiák különböző típusaiban. Ezek alkalmazása nemcsak a korai diagnózisban, hanem a progresszió megítélésében és a terápia nyomon követésében is segítséget nyújthat a jövőben. Orv Hetil. 2020; 161(41): 1744–1752.

Absztrakt: Bevezetés: A swept source optikaikoherencia-tomográfia egy új, noninvazív eszköz, amely lehetővé teszi a retina mellett a chorioidea vizsgálatát, és segítséget nyújthat a diabeteses chorioidopathia patogenezisének megismerésében. Célkitűzés: Diabeteses retinopathia különböző súlyosságú stádiumaiban a chorioideavastagság meghatározása, valamint a különböző terápiás lehetőségek és a jól ismert általános rizikófaktorok (a diabetes fennállási ideje, típusa, hemoglobin-A1c-szint, hypertonia) chorioideavastagsággal való korrelációjának meghatározása. Módszer: Prospektív keresztmetszeti vizsgálat Swept Source DRI Triton optikaikoherencia-tomográfia segítségével. Macula- és chorioideavastagság-térképet készítettünk 60 diabeteses beteg 117 szeméről. Kontrollcsoportként 24 fő 45 szemét vizsgáltuk. A chorioideavastagság változásának a cukorbetegséggel, valamint a szisztémás rizikófaktorokkal való összefüggését elemeztük. A chorioideavastagság és a diabeteses retinopathia súlyossága (nincs, nonproliferatív/proliferatív stádium) közötti kapcsolatot, valamint a panretinalis lézerkezelés hatását is vizsgáltuk. Eredmények: Cukorbetegekben szignifikánsan alacsonyabb chorioideavastagságot találtunk egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva (pKövetkeztetés: Vizsgálatunk igazolta, hogy a szisztémás rizikófaktorok (életkor, hypertonia, a diabetes fennállási ideje) mellett a diabetes jelenléte és a diabeteses retinopathia progressziója is hatással van a chorioidea elvékonyodására. A továbbiakban kimutattuk, hogy panretinalis lézerkezelés hatására a chorioideavastagság szignifikáns csökkenése figyelhető meg. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1475–1482.

Absztrakt: A különböző szerveket érintő betegségek gyógyításában szisztémásan alkalmazott gyógyszerek szemészeti mellékhatásai lehetnek tünetmentes elváltozások, azonban látást veszélyeztető kórképek is, mint a toxikus retinopathia vagy az opticus neuropathia. A szemészeti szűrővizsgálatok során a mellékhatások korai felismerésével a további progresszió és a maradandó látáskárosodás az esetek többségében megelőzhető. Összefoglaló közleményünkben a klinikai gyakorlatban széles körben használt gyógyszerek leggyakoribb és legjelentősebb szemészeti mellékhatásait ismertetjük. Célunk a gyógyszereket felíró orvosok tájékoztatása a terápia lehetséges szemészeti szövődményeiről, a szemészeti vizsgálatok fontosságáról és rendszerességéről. Orv Hetil. 2020; 161(23): 951–961.

Absztrakt: Célunk a pigmentsejt-eredetű szemfelszíni elváltozások (conjunctivalis naevus, primer szerzett melanosis és conjunctivalis melanoma) összefoglaló ismertetése, különös hangsúlyt fektetve a klinikai megjelenésre, differenciáldiagnosztikára és kezelésre. A naevus a leggyakoribb benignus, pigmentsejt-eredetű conjunctivatumor. A primer szerzett (akvirált) melanosis közép- vagy időskorúakban jelenik meg, a conjunctivalis hám melanocytáinak proliferációja következtében. A conjunctivalis melanoma ritka daganat, a szemfelszíni laphám-neoplasia után a második leggyakoribb szemfelszíni malignus tumor, illetve a chorioidealis melanoma malignumot és a szemfelszíni laphám-neoplasiát követően a harmadik leggyakoribb ocularis malignoma. Rendkívül magas malignitási és áttétképzési potenciálja miatt fontos a korai felismerése és a megfelelő módon való kezelése. A gyakori recidívaképződés miatt kezelésében elengedhetetlen az intra- és posztoperatív adjuváns kezelési módok ismerete és alkalmazása, valamint a rendszeres kontrollvizsgálat. Orv Hetil. 2020; 161(15): 563–574.

Absztrakt: A solaris retinopathia a fotoreceptorok és a retina pigmentepitheliumának ultraibolya (UV) fény okozta fotokémiai és termikus károsodása. A behatás következtében a leggyakoribb panaszok között a visuscsökkenés, a homályos látás és a pozitív scotomák szerepelnek. A diagnózis alkotásában az optikai koherencia tomográfia (OCT), a mikroperimetria és a fluoreszcein angiográfia (FLAG) nyújt segítséget. A szerzők egy 18 éves férfi esetét mutatják be, aki prolongált napfény-expozíció után jelentkezett a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján, mindkét szemet érintő centralis scotoma miatt. Az OCT-felvételeken a retina egyes rétegeiben folytonossághiányt és reflexiófokozódást figyeltünk meg, míg mikroperimetriás vizsgálattal a laesióknak megfelelően érzékenységcsökkenés volt tapasztalható. A féléves követés során a jobb retina folytonossághiánya csökkent, míg a bal oldal teljes restitúciót mutatott. A mikroperimetriás lelet az OCT-n látottakkal korrelált. A beteg szubjektív panasza a jobb szemén minimálisra csökkent, mindennapi életét nem korlátozza, a bal szemére megszűnt. A solaris retinopathiának jelenleg specifikus terápiája nincs. A panaszok és az eltérések kedvező esetben 3–6 hónap alatt normalizálódnak, ez felhívja a figyelmet a megfelelő tájékoztatás és a prevenció szerepére. Orv Hetil. 2020; 161(16): 632–636.

Cystinosis is a rare lysosomal storage disease affecting amino acid metabolism, characterized by the accumulation and crystallization of cystine in various tissues, primarily in the eye and kidney. The major ophthalmic symptom is photophobia, which is related to the corneal deposition of cystine crystals. The light sensitivity significantly impairs the quality of life of the affected patients, thus, effective ophthalmic treatment to reduce the crystal density is very importance. In the current case report, we present the characteristic ocular clinical appearance and treatment options of cystinosis by reviewing the literature. A simple aqueous solution of cysteamine, which aids in the dissolution of crystals, has been widely used in topical treatment in the past, however, its therapeutic efficacy is debatable. Recently, a new viscous formulation of cysteamine has been proposed for ophthalmic treatment. For the treatment of corneal cystine crystals in our patient, the new viscous format of cysteamine has been applied, and therapeutic effects were recorded for a year. Applying the viscous cysteamine formulation, a marked and gradual decrease in photophobia was observed in our patient in the first year of the treatment. Anterior-segment optical coherence tomography and in vivo confocal microscopy represented a continuous decrease in the density of corneal crystals even from the first month of the treatment period. The aim of our case report is to present the ophthalmic symptoms of cystinosis and the results of the first clinical application of viscous formulation of cysteamin eye drops in Hungary in a cystinosis patient. Orv Hetil. 2022; 163(21): 846-852.A cystinosis ritka, aminosav-anyagcserét érintő, lizoszomális tárolási megbetegedés, melyben jellegzetes eltérés a cisztin felszaporodása és kikristályosodása a különböző szervekben, szövetekben, elsősorban a szemben és a vesében. Szemészeti vonatkozásban kiemelkedő jelentőségű a cisztinnek a corneában való lerakódása, ami nagyfokú fényérzékenység kialakulásához vezet. A kifejezett fényérzékenység jelentősen rontja az érintett páciensek életminőségét, így a kristályok mennyiségének csökkentését célzó hatékony szemészeti kezelés kiemelt szereppel bír. Esettanulmányunk kapcsán a szakirodalom áttekintésével mutatjuk be a cystinosis jellegzetes szemészeti klinikai megjelenését és kezelési lehetőségeit. A lokális kezelésben korábban széles körben alkalmazták a kristályok feloldását elősegítő ciszteamin egyszerű vizes oldatát, e készítmény terápiás hatékonysága azonban vitatott. Újabban a ciszteamin új, viszkózus oldatának alkalmazására nyílt lehetőség. A 29 éves férfi betegünknél a cornealis cisztinkristályok kezelésére viszkózus formátumú, ciszteamintartalmú készítményt vezettünk be, és ezt alkalmaztuk 1 éven át. Páciensünknél az új lokális szemcsepp használata mellett a kezelés megkezdését követő egy évben a fényérzékenység jelentős, fokozatos csökkenését figyeltük meg. Elülső szegmens optikaikoherencia-tomográfiás és in vivo konfokális mikroszkópos vizsgálatainkkal kimutatható volt a cornealis kristályok mennyiségének folyamatos csökkenése már az 1. hónaptól kezdve. Jelen közleményünk célja, hogy felhívja a figyelmet a cystinosis szemészeti tüneteire, illetve a Magyarországon elsőként alkalmazott, viszkózus formátumú ciszteaminkezelés hatékonyságára. Orv Hetil. 2022; 163(21): 846–852.

Introduction: Posterior segment diseases are the most common causes of blindness and visual impairment in devel-oped countries among people aged 50 years and older in Hungary. Objective: The purpose of this study was to estimate the prevalence of visual impairment and blindness caused by posterior segment diseases in the population aged 50 years and older in Hungary. Method: 105 census enumeration units were randomly selected with a probability proportional to size by the Hungar-ian Central Statistical Office. The standardised Rapid Assessment of Avoidable Blindness (RAAB) method was used. Participants underwent eye examination with a direct ophthalmoscope. Participants underwent visual acuity testing with a Snellen tumbling E-chart with or without a pinhole. Dilated fundus examination was performed in diabetic participants using an indirect binocular ophthalmoscope. Results: In total, 3523 (95.9%) out of 3675 eligible people were examined, of whom the prevalence of bilateral blind-ness and severe visual impairment was 0.7% and 0.2%, respectively. The most common causes of visual impairment caused by posterior segment diseases were age-related macular degeneration (1.419%), glaucoma (0.397%), diabetic retinopathy (0.341%) and rhegmatogenous retinal detachment (0.198%). The most common causes of blindness caused by posterior segment diseases were age-related macular degeneration (37.5%), glaucoma (16.7%), diabetic retinopathy (8.3%), high myopia (8.3%), rhegmatogenous retinal detachment (8.3%) and retinitis pigmentosa (8.3%). Conclusion: Prevalence of severe visual impairment and blindness caused by posterior segment diseases was lower compared to results of RAAB surveys in other countries. The frequency order of different posterior segment diseases was in line with developed countries. Availability of eye care should be improved and financing should be modernized due to the continuously increasing number of patients with age-related macular degeneration, glaucoma, diabetes and pathologic myopia.Összefoglaló. Bevezetés: A fejlett országok körében a hátsószegmens-betegségek számítanak a vakság és a gyengénlátás leggyakoribb okának az időskorú lakosság körében. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a hátsószegmens-betegségek okozta látásromlás és vakság prevalenciájának meghatározása az 50 éves és annál idősebb korú lakosság körében Magyarországon. Módszer: A Központi Statisztikai Hivatal által kijelölt 105 lakókörzetben, az Elkerülhető Vakság Gyors Felmérése (Rapid Assessment of Avoidable Blindness; RAAB) metodika segítségével végeztük a vizsgálatokat. Minden résztvevőnél direkt szemtükörrel szemvizsgálatot végeztünk. A látóélességet egyszerűsített Snellen-tábla segítségével, stenop lyukkal, illetve a nélkül vizsgáltuk. A cukorbeteg résztvevőkön pupillatágítást és szemfenéki vizsgálatot végeztünk indirekt binokuláris oftalmoszkóppal. Eredmények: Összességében 3675 alkalmas résztvevőből 3523 (95,9%) személyt vizsgáltunk, akik között a hátsószegmens-betegségek következtében kialakult kétoldali vakság és súlyos látásromlás prevalenciája 0,7% és 0,2% volt. A hátsó szegmens betegségei miatt kialakult összes látásromlás leggyakoribb okai gyakorisági sorrendben (prevalenciaértékkel) a következők voltak: öregkori maculadegeneratio (1,419%), glaucoma (0,397%), diabeteses retinopathia (0,341%) és rhegmatogen ideghártya-leválás (0,198%). A hátsószegmens-betegség okozta vakság leggyakoribb okai az öregkori maculadegeneratio (37,5%), a glaucoma (16,7%), a diabeteses retinopathia (8,3%), a nagyfokú myopia (8,3%), a rhegmatogen retinaleválás (8,3%) és a retinitis pigmentosa (8,3%) voltak. Következtetés: Hazánkban a súlyos látásromláshoz és vaksághoz vezető hátsószegmens-betegségek előfordulási gyakorisága más, korábban RAAB-felmérést végzett országokéhoz képest alacsonyabb, az egyes kórképek gyakorisági sorrendje pedig a fejlett országokéhoz hasonló. Az öregkori maculadegeneratiós, glaucomás, cukorbeteg és patológiás myop páciensek folyamatosan növekvő száma miatt javítani kellene a szemészeti ellátás hozzáférhetőségén és modernizálni a finanszírozását. Orv Hetil. 2022; 163(16): 624–630.

Abstract: We present herewith cases of non-infectious uveitis with biological treatment where the ocular complaints were the initial symptoms indicating a multi-organ autoimmune disease. The first case was a patient with panuveitis and Vogt–Koyanagi–Harada disease, the second case was also a panuveitic patient with sarcoidosis and the third case was a patient with intermediate uveitis and inflammatory bowel disease. In all cases, emerging new, biological therapy (adalimumab) was necessary to achieve permanent inactive period of uveitis and the autoimmune disease. Introducing systemic biological treatment (adalimumab) in ophthalmology is crucial in the therapy of immune-mediated, non-infectious uveitis in order to preserve visual acuity. Orv Hetil. 2019; 160(44): 1744–1750.

Abstract: Introduction: Idiopathic strabismus sursoadductorius is characterized by an overaction of the inferior oblique (IO) muscle, with elevation of the eye in adduction. This can result in chronic headache, eye pain, diplopia and abnormal head posture. Aim: Presentation of clinical results after graded recession of inferior oblique overaction (IOOA) in strabismus sursoadductorius. Method: During a period of 6 years (2012–2017) we performed a dosed transposition of IO muscle in 53 patients in the Department of Ophthalmology of the Semmelweis University and analyzed the clinical results retrospectively. The mean age was 12.8, min–max: 2–51 years. The transposition of the muscle (8 mm, 10 mm or maximal) was performed because of IOOA and was planned depending on the vertical deviation (VD) in maximal adduction. In case of maximal transposition, the insertion of IO was placed under the lateral part of the lower rectus muscle. We evaluated the squint angle in five positions of gaze preoperatively and postoperative 1 week, 1 month and 3–6 months. We examined best corrected visual acuity, binocular vision and complications after surgery. Results: Postoperatively 25 patients had acceptable stereopsis (Titmus 5). Visual acuity remained stable after surgery in all cases. The VD measured in maximal adduction changed with a decrease of 7.5° when 8 mm transposition was performed, and changed with a decrease to 12°, when maximal recession was performed. The mean reduction of VD was 17.8 prism dioptres (PD) after 1 week (p

Abstract: Retinal arterial occlusion causes acute, painless vision loss, and it requires immediate emergency care. There are two separate arterial systems (retinal and ciliary) in the retina, and in most cases only the central retinal artery and its branches supply blood to the inner retinal layers. Cilioretinal artery is an anatomical variant, which can also supply blood to the macula from the ciliary arterial system, and in the case of a retinal arterial occlusion, the cilioretinal artery could save central vision. We report a case of a 67-year-old woman who suffered a central retinal arterial occlusion while having a patent cilioretinal artery and she had a complete recovery of her central visual acuity. A series of fundus photography and optical coherence tomography images are presented that were taken during follow-up. The patient’s complaints started one week before she presented in our department therefore acute therapy was not given. However, during the course of the follow-up her status gradually improved, and she finally regained 1,0 (20/20) visual acuity. In the presence of a cilioretinal artery following a central retinal arterial occlusion, there is a chance of visual acuity preservation. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1146–1152.

Abstract: Angioid streaks are defined as the special morphological alteration of the fundus; the most common clinical manifestations are irregular, reddish brownish stripes around the optic nerve head or on the posterior pole. On the basis of histological examination, the cause of this phenomenon is the breaks and continuity deficiencies in the thin layer of Bruch membrane caused by the degeneration of elastic fibers. The aim of this study is to present the ocular complication of this rare entity through the description of three cases, and to draw attention to systemic diseases in the background. In our first and third cases, pseudoxanthoma elasticum (Grönblad–Strandberg syndrome) was in the background, while in our second case, hematological disease was confirmed. In our first and second cases, the ocular complication was the choroidal neovascularization, which we treated with intravitreal anti-VEGF injection. In our third case, the choroidal rupture was the ocular complication, caused by trauma. Angioid streaks on the fundus may be sub-phenomena of systemic diseases, the detection, differential diagnosis and treatment require interdisciplinary collaboration between associate physicians. Orv Hetil. 2019; 160(25): 994–1000.

Abstract: Inrtoduction: Caveolae are flask shaped with 50–100 nm size, non-clathrin associated invaginations of the plasmamembrane. The main membrane protein of the structures is caveolin-1. Caveolae play an important role in numerous cellular functions including vesicular transport and cell-cycle regulation, and create platforms for classical and alternative signaling pathways. According to international studies, caveolae may influence the physiology and pathology of lens epithelial cells. Aim: The aim of the study was to examine and compare the morphology of caveolae and the immunohistochemical difference of caveolin-1 in control (myopic and hyperopic) lens epithelial cells and human lens epithelial cells affected by cataract. Authors investigated whether caveolae might have a role in cataractogenesis. Method: Anterior lens capsules were obtained by capsulorhexis during surgery of senile cataract and refractive surgery of the clear lens. Ultra-fine sections have been studied by transmission electron microscopy, and semi-fine samples were labelled for immunohistochemistry with polyclonal caveolin-1 and cavin-1 antibodies. Results: By immunohistochemistry, in the control group, significant caveolin-1 label with low cavin-1 signal were measured in the lens epithelial cells. In the cataract group high cavin-1 and caveolin-1 expression was detected. In the control group, caveolae were not observed, but in the lens epithelial cells with cataract, increased number of caveolae have been detected by electron microscopy. Conclusions: For the development and maintenance of the specific caveolae shape, caveolin-1 is needed to be accompanied by cavin-1. Therefore, it is presumable that the increased expression of cavin-1 could explain the higher number of caveolae in the cataract group. These results might suggest that caveolae might play a role in cataractogenesis. Orv Hetil. 2019; 160(8): 300–308.

Abstract: Since 2017, the nomenclature of Fusarium, Acremonium and Sarocladium species have changed, as these morphologically homogeneous, but phylogenetically heterogeneous species and species complexes may be differentiated using MALDI–TOF MS examination, analyzing nucleotic sequences. This resulted in taxonomical changes. We summarize the clinical course, diagnostic and therapeutic options of keratitis caused by Fusarium and Sarocladium. The challenge of Fusarium and Sarocladium keratitis management for an ophthalmologist lies in delayed diagnosis and therapy, fulminant progression and penetration of the Descemet’s membrane, restricted availability, poor penetration of antifungal agents and therapy resistance. The diagnosis is based on the clinical history of corneal trauma or contact lens wear, PCR and MALDI–TOF MS, confocal microscopic examination, microbiological culture and light-microscopic analysis of corneal scrapings. As primary conservative treatment, 5% natamycin eye drops have to be used and with results of an antimycogram, topical 1% voriconazole or 0.15–0.25% amphotericin B, in some cases 0.02% polyhexamethylene-biguanide (PHMB) may be applied. Fusarium keratitis may benefit from additional 2 × 200 mg oral voriconazole treatment, daily. In therapy resistant cases, early, large diameter penetrating keratoplasty (PKP) has to be performed, with complete removal of the infected area. With late diagnosis, delayed specific treatment and surgery, mycotic hyphae may penetrate the Descemet’s membrane, leading to the loss of vision and enucleation in about every fourth patient. In our paper, we also present the heterogeneous clinical history of five Fusarium and Sarocladium keratitis cases. Orv Hetil. 2019; 160(1): 2–11.

Összefoglaló. Bevezetés: A colorectalis eredetű májáttétek (CRCLM-ek) kuratív célú kezelésében elsődleges a sebészi reszekció. A műtét előtt különböző képalkotó vizsgálatok végezhetők, az egyik ilyen speciális vizsgálat a májsejtspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat. Célkitűzés: Tanulmányunkban a májsejtspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat helyét és szerepét vizsgáltuk a májsebészeti gyakorlatban colorectalis áttétes betegek esetében. Módszer: Az Uzsoki Utcai Kórház Sebészeti-Onkosebészeti Osztályán 2017. 01. 01. és 2019. 12. 31. között CRCLM miatt májreszekcióra kerülő betegek adatait elemeztük. Retrospektív módon vizsgáltuk a betegek általános sebészeti és onkosebészeti paramétereit, a képalkotó diagnosztikai eredményeket, a műtéti adatokat és a patológiai leleteket. Eredmények: 132, CRCLM miatt operált betegből 73 szoliter áttét (55%), míg 59 beteg (45%) többszörös áttét miatt került műtétre. 94 betegnél (71%) történt májsejtspecifikus MR-vizsgálat. Szoliter áttét esetén 60%-ban, multiplex áttétek esetén 85%-ban történt májsejtspecifikus MR-vizsgálat (p = 0,02). A szoliter áttétes betegek 8%-ában, míg a multiplex áttétes betegek 39%-ában mutatott további áttétet a májspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat (p = 0,001). A betegek 5%-ában igazolódott fals pozitivitás és 6%-ában fals negativitás a májsejtspecifikus MR-vizsgálat során. 264 góc vizsgálata alapján a májspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat szenzitivitása CRCLM esetén 95%-os, míg pozitív prediktív értéke 93%-os volt vizsgálatunkban. Következtetés: A májsejtspecifikus kontrasztanyaggal végzett MR-vizsgálat hasznos diagnosztikai módszer a CRCLM-ek sebészi reszekciója előtt. Leginkább többszörös áttétek esetén, preoperatív szisztémás onkológiai kezelést követően, illetve más képalkotó vizsgálaton igazolt eltűnt áttét esetén javasolható az alkalmazása. Orv Hetil. 2021; 162(50): 2010-2016.Liver resection is the only curtive treatment option of colorectal cancer liver metastases (CRCLMs). While different diagnostic modalities are available before surgery, a specific diagnostic tool is the liver-specific contrast-enhanced MRI.The purpose of this study was to evaluate the role of liver-specific contrast-enhanced MRI before resection of colorectal liver metastases.Patients with CRCLM, resected at the Department of Surgical Oncology, Uzsoki Teaching Hospital, between 01. 01. 2017 and 31. 12. 2019 were enrolled in our study. Clinical data, diagnostic, intraoperative and pathological findings were analyzed in a retrospective setting.132 CRCLM patients were resected in this period, 73 patients had solitary (55%), and 59 patients (45%) had multiple metastases. Liver-specific contrast-enhanced MRI was performed in 94 patients (71%). 60% of the patients with solitary and 85% of the patients with multiple CRCLM had liver-specific contrast-enhanced MRI (p = 0.02). Compared to other modalities, liver-specific contrast-enhanced MRI showed additional metastases in 8% of the patients with solitary, and in 39% of the patients with multiple metastases (p = 0.001). Liver-specific contrast-enhanced MRI had a 5% false-positivity and a 6% false-negativity rate. 264 leasions were analyzed, and the sensitivity of the liver-specific contrast-enhanced MRI was 95% with a predictive positive value of 93%.Liver-specific contrast-enhanced MRI is a useful diagnostic tool in CRCLM patients before liver resection. It is highly recommended in the case of multiple metastases, after preoperative chemotherapy and in the case of disappearing metastases. Orv Hetil. 2021; 162(50): 2010-2016.

Összefoglaló. A terhesség során a szervezet hormonrendszerében jelentős változások mennek végbe, melyek a magzat optimális anatómiai és élettani fejlődését, valamint a várandósság terminusig történő kihordását biztosítják. Ezen hatások sokszor a reproduktív szervrendszeren kívül más szerveket is érinthetnek, így a szemet és a szem függelékeit. A szemészeti változások élettani és kóros eltérésekben nyilvánulhatnak meg, melyek a legtöbbször átmenetiek és ártalmatlanok, bizonyos esetben azonban terápiás beavatkozást igényelhetnek, vagy súlyos háttérbetegség kórjelzői lehetnek. Közleményünkben áttekintjük a terhességhez kapcsolódó leggyakoribb fiziológiás szemészeti változásokat és egyéb patológiás szemészeti kórképeket, melyek a várandósság alatti megváltozott hormonális, immunológiai és metabolikus hatásokra kialakulhatnak, progrediálhatnak vagy fellángolhatnak. Ezenkívül ismertetjük a szülésvezetés módjának szemészeti indikációból történő eldöntésének vonatkozásait és a szülés kapcsán előforduló szemészeti szövődményeket. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2089-2099. Summary. During pregnancy, significant changes occur in the endocrine system that ensure the appropriate anatomical and physiological development of the foetus as well as smooth delivery at term. Apart from the reproductive system, these effects can affect other organs such as the eye and ocular adnexa. Ophthalmic changes can manifest in physiological and pathological abnormalities, most of which are transient and harmless; however, some cases may require therapeutic intervention or may be indicative of severe underlying disease. Our review focuses on the most common physiological ophthalmic changes associated with pregnancy and other pathological ophthalmic diseases that may develop, progress or exacerbate due to altered hormonal, immunological and metabolic effects during gestation. Furthermore, aspects of deciding the delivery mode from an ophthalmic indication, along with ocular complications related to childbirth, are described. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2089-2099.

Összefoglaló. A varicella zoster vírus (VZV-) fertőzés típusos első megjelenése a bárányhimlő, később a reaktiváció során a herpes zoster. Szemészeti tünet az V/I-es agyideget érintő zoster esetén gyakori. A legrettegettebb szemészeti manifesztáció az akut retinanekrózis, mely fulmináns lefolyású, és súlyos szöveti destrukciót, valamint jelentős funkcionális károsodást, gyakran vakságot hagy maga után. Központi idegrendszeri vascularis érintettség előfordulhat bárányhimlőhöz társulóan vagy a későbbi reaktivációk során is, súlyos következményekhez vezetve. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján akut retinanekrózis tünetével érkező 65 éves férfi esetét ismertetjük. Az Amerikai Szemorvostársaság (AAO) diagnosztikus kritériumainak mindenben megfelelő klinikai kép alapján azonnal indított adekvát dózisú antivirális kezelés mellett 3 nap múlva, contralateralis hemiparesis hátterében, a képalkotó vizsgálat ipsilateralis ischaemiás stroke-ot igazolt. Intraocularis mintából PCR-vizsgálat bizonyította a vírus jelenlétét. Liquormintában enyhe anti-VZV-IgA-pozitivitás mutatkozott. Az aktuális szemészeti betegség és a stroke társulásának hátterében az észlelt paraméterek, valamint a releváns irodalmi adatok alapján a varicella zoster vírus okozta vasculopathiát valószínűsítettük. Gyermekkorban ez az ischaemiás stroke leggyakoribb oka, felnőttkorban pedig az V/I-es agyideg herpeses érintettsége esetén négy és félszeres a kockázat stroke kialakulására. A VZV-reaktiváció okozta akut retinanekrózis és a stroke társulásának lehetősége, bár ismert a nemzetközi irodalomban, magyar szakirodalom tudomásunk szerint eddig nem tárgyalta, ez kiemeli esetünk közlésének jelentőségét. Orv Hetil. 2021; 162(48): 1940-1945. Summary. The typical first onset of varicella zoster virus (VZV) infection is chickenpox, later herpes zoster during reactivation. Ophthalmic symptoms are common in herpes zoster affecting the V/I cranial nerve. The most dreaded ophthalmic manifestation is acute retinal necrosis, which has a fulminant course and leaves severe tissue damage as well as significant functional impairment, often blindness. Vascular involvement in the central nervous system may occur in association with chickenpox or during subsequent reactivations leading to severe consequences. We report the case of a 65-year-old male patient with symptoms of acute retinal necrosis at the Department of Ophthalmology, Semmelweis University. The clinical picture fulfilled the diagnostic criteria of the American Academy of Ophthalmology (AAO) and after 3 days of the immediately initiated adequate therapy, contralateral hemiparesis appeared, that was confirmed as an ipsilateral stroke by imaging study. The PCR analysis of an intraocular sample confirmed the presence of VZV. Mild anti-VZV IgA positivity was observed in the cerebrospinal fluid sample. Based on the current ophthalmic disease, the associated stroke alongside with the relevant literature data, varicella zoster vasculopathy was probable. VZV vasculopathy is the most common cause of ischemic stroke in childhood and in adulthood herpetic involvement of the V/I cranial nerve elevates 4.5 times the risk of stroke formation. Though the possible association of acute retinal necrosis and stroke caused by VZV reactivation is known in the international literature, to the best of our knowledge it has not been discussed in Hungary so far, which highlights the importance of reporting our case. Orv Hetil. 2021; 162(48): 1940-1945.

Összefoglaló. Célkitűzés: A monoklonális gammopathia szemészeti jeleinek és szövődményeinek vizsgálata. Betegek és módszerek: Két nagy budapesti hematológiai ellátóhely 1999 és 2020 között diagnosztizált és/vagy kezelt, monoklonális gammopathiát mutató betegeit vizsgáltuk (42 beteg 84 szeme, 42,86% férfi; átlagéletkor 63,83 ± 10,76 év). A hematológiai diagnózis 3 esetben bizonytalan jelentőségű monoklonális gammopathia, 34 esetben myeloma multiplex, 3 esetben parázsló myeloma, 1-1 esetben Waldenström-macroglobulinaemia és amyloidosis voltak. Kontrollcsoportként véletlenszerűen kiválasztott, hasonló korcsoportú, hematológiai betegség nélküli egyéneket vizsgáltunk (43 beteg 86 szeme, 32,56% férfi; átlagéletkor 62,44 ± 11,89 év). A szemészeti vizsgálat előtt minden személy kitöltötte a Szemfelszíni Betegség Index (OSDI-) kérdőívet. A szemészeti vizsgálat során a látóélesség vizsgálata mellett pupillatágítást követően réslámpás vizsgálatot végeztünk. Eredmények: Monoklonális gammopathiában az OSDI-érték szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollokban (p = 0,002). Gammopathiában 3 beteg 5 szeménél (5,95%) találtunk potenciális szaruhártya-immunglobulinlerakódást. Gammopathiában szárazszem-betegség 66,67%-ban, szürke hályog 55,95%-ban, Meibom-mirigy-diszfunkció 20,24%-ban, hátsó kérgi szürke hályog 19,05%-ban, egyéb szaruhártyahegek és -homályok 17,86%-ban, krónikus szemhéjgyulladás 14,29%-ban, szemészeti eltérés hiánya 11,90%-ban, macula- és/vagy retinadrusen 9,52%-ban, szaruhártya-immunglobulinlerakódás 5,95%-ban, epiretinalis membrán 5,95%-ban, korábbi szürkehályog-műtét 5,95%-ban, glaucoma 4,76%-ban, Fuchs-dystrophia 2,38%-ban, perifériás retinadegeneráció 2,38%-ban, chorioidea naevus 2,38%-ban, diabeteses retinopathia 1,19%-ban, arteria centralis retinae elzáródás 1,19%-ban, vena centralis retinae ágelzáródás 1,19%-ban, amblyopia 1,19%-ban volt kimutatható. A szárazszem-betegség (p = 0,002), a hátsó kérgi szürke hályog (p = 0,001), a szürke hályog (p0,00001) és az egyéb szaruhártyahegek és -homályok (p = 0,01) szignifikánsan magasabb arányban fordultak elő a monoklonális gammopathiát mutató betegekben, mint a kontrollokban. Következtetés : Monoklonális gammopathiában a szárazszem-betegség és a szürke hályog a leggyakoribb szemészeti eltérés. A monoklonális gammopathia potenciális szemészeti jelei és szövődményei miatt javasoljuk a betegek évenkénti szemészeti ellenőrzését, életminőségük javítása érdekében. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533-1540.To examine ocular signs and ocular comorbidities in monoclonal gammopathy.We analyzed patients from two large referral hematology centers in Budapest, who were diagnosed and/or treated with monoclonal gammopathy between 1997 and 2020 (84 eyes of 42 patients, 42.86% male, mean age 63.83 ± 10.76 years). Before the ophthalmic examination, the subjects filled in the Ocular Surface Disease Index (OSDI) questionnaire. Ophthalmic examination included visual acuity test and slit-lamp examination following dilation of the pupil.OSDI scores were significantly higher in subjects with monoclonal gammopathy than in controls (p = 0.002). Among gammopathy subjects, we observed potential corneal immunoglobulin deposition in 5 eyes of 3 patients (5.95%). In gammopathy subjects, there was dry eye disease (66.67%), cataract (55.95%), Meibomian gland dysfunction (20.24%), posterior cortical cataract (19.05%), corneal scars and degenerations (17.86%), chronic blepharitis (14.29%), absence of ocular complaint (11.90%), macular or retinal drusen (9.52%), corneal immunoglobulin deposition (5.95%), epiretinal membrane (5.95%), previous cataract surgery (5.95%), glaucoma (4.76%), Fuchs dystrophy (2.38%), peripheral retinal degeneration (2.38%), chorioideal naevus (2.38%), diabetic retinopathy (1.19%), central retinal artery occlusion (1.19%), central retinal vein branch occlusion (1.19%) and amblyopia (1.19%). The proportion of dry eye disease (p = 0.002), posterior cortical cataract (p = 0.001), cataract (p0.00001), and corneal scars and degenerations (p = 0.01) were significantly higher in gammopathy subjects than in controls.Dry eye disease and cataracts are the most common ocular comorbidities in patients with monoclonal gammopathy. Therefore, due to the potential ocular signs and comorbidities of monoclonal gammopathy, we suggest a regular, yearly ophthalmic checkup of these patients to improve their quality of life. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1533-1540.

Összefoglaló. Bevezetés: Az adalimumab egy TNFα-gátló monoklonális antitest; számos indikációja közül a nem fertőzéses eredetű intermedier, posterior és panuveitisek kezelésében is általánosan alkalmazható készítmény. Célkitűzés: A felnőttkori nem fertőzéses eredetű uveitis miatt adalimumabkezelést kapó betegekkel szerzett tapasztalataink összefoglalása. Betegek és módszerek: Retrospektív esetsorozatban vizsgáljuk a budapesti Uveitis Centrumban (a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának Uveitis Ambulanciáján) 2018 és 2020 között adalimumabbal kezelt felnőtt, nem fertőzéses eredetű uveitises eseteinket. Eredmények: 13 beteget mutatunk be (8 nő, 5 férfi), átlagéletkor 45 (26-80) év. Az adalimumabot 12 beteg Humira, 1 beteg Amgevita készítmény formájában kapja. Az uveitis eredete 2 esetben 'birdshot' chorioretinitis, 2 esetben Behçet-kór, 1 esetben sarcoidosis, 3 esetben retinalis vasculitis, 1 esetben Vogt-Koyanagi-Harada-betegség volt, és 4 esetben idiopathiás eredetűnek bizonyult. Az adalimumabkezelést 7 betegnél kellett elhagyni, elsősorban terápiás elégtelenség miatt, míg 6 betegnél jelenleg is eredményesen folyik a kezelés. Következtetés: Tapasztalataink alapján az adalimumab biztonságos, kevés mellékhatással bíró, hatékony kezelés számos uveitisformában önmagában adva vagy kis dózisú szteroiddal kiegészítve. Korábbi terápiákra (szteroid, immunszuppresszió) rezisztens esetekben is alkalmazható. A szemészetben a szisztémás biológiai terápia, az adalimumab bevezetése az uveitises betegek kezelésében a látóélesség megőrzése szempontjából sorsdöntő jelentőségű. Orv Hetil. 2021; 162(34): 1370-1375.Adalimumab is a monoclonal antibody that inhibits TNFα and among other indications it can be a systemic treatment in the non-infectious intermediate, posterior and panuveitis.To summarize our experience in patients receiving adalimumab for adult non-infectious uveitis.We investigate our adult cases of non-infectious uveitis treated with adalimumab between 2018 and 2020 in a retrospective case series at the Uveitis Center in Budapest (Semmelweis University, Department of Ophthalmology, Uveitis Department).We present 13 patients (8 females, 5 males) with a mean age of 45 (26-80) years. Adalimumab is given to 12 patients as Humira and 1 patient as Amgevita. The etiology of uveitis was in 2 cases birdshot chorioretinitis, 2 Behçet's disease, 1 sarcoidosis, 3 retinal vasculitis, 1 Vogt-Koyanagi-Harada disease, and 4 of idiopathic origin. Adalimumab treatment had to be discontinued in 7 cases, mainly due to therapeutic insufficiency, while in 6 cases we are still successfully treating patients.According to our experience, adalimumab is a safe and effective treatment, with minimal side effect in many forms of uveitis alone, or in combination with a low-dose steroid. It can also be used in cases where traditional immunosuppressive therapies are ineffective. In ophthalmology, systemic biologic therapy, availability of adalimumab in the treatment of uveitis is crucial for maintaining visual acuity at affected patients. Orv Hetil. 2021; 162(34): 1370-1375.

Összefoglaló. Bevezetés: A myeloma multiplex mindmáig alapvetően gyógyíthatatlan betegség, ezért nagy klinikai jelentőségük van az eredményes mentő kezeléseknek. A szájon át adható első proteaszómagátlóval, az ixazomibbal kiegészített lenalidomid-dexametazon terápia jól tolerálható, csak orális szerekből álló kombináció, mely hazánkban 2015 áprilisától kezdődően a "Named Patient Program" keretén belül vált elérhetővé relabált, refrakter myeloma multiplexes betegek kezelésére. Célkitűzés: Kutatásunk célja az ixazomib-lenalidomid-dexametazon kezelés mellett a hosszú távon progressziómentes túlélők célzott vizsgálata. Módszer: A program keretében összesen 7 centrumban 80 visszaeső beteg részesült e triplet kezelésben, adataikat retrospektíven elemeztük. Leíró statisztikai és Kaplan-Meier-analízist végeztünk. Eredmények: A betegek nagyobb hányada reagált: 63,75%-os válaszarány mellett 14 (17,5%) betegnél nem volt terápiás válasz/stabil betegség alakult ki, és 15-nél (18,75%) a betegség a kezelés mellett is progrediált. A progressziómentes túlélés a teljes betegcsoportban 10,6 hónapnak adódott, ugyanakkor 16 beteg (18,75%) két éven túl progressziómentesnek bizonyult, sőt közülük 11-nél a betegség még 3 év után sem progrediált. Tanulmányunkban a fenti, hosszú távú túlélő betegcsoport tulajdonságait tárjuk fel. Megbeszélés: A folyamatos terápia a myeloma multiplex kezelésében meghatározóvá vált. Ezért fontos ismernünk, hogy kik lehetnek azok a betegek, akik különösen sokat profitálnak egy bizonyos terápiából. A hosszú távon progressziómentes túlélők között az immunglobulin-nehézláncot érintő transzlokációk vagy triszómiák közül (trend szintjén) az utóbbiak kedvezőbb progressziómentes túléléssel bírtak, de progressziómentes platót mindkét betegcsoportban észleltünk. A betegség tumortömegét mérő nemzetközi stádiumbeosztás (ISS) nem jelezte előre a hosszú túlélést. Gyógyszerelhagyáshoz vezető mellékhatást a hosszú távú túlélő csoportban egyet sem regisztráltunk; az észlelt mellékhatások nagy része enyhe volt. Következtetések: Munkánk során az ixazomib-lenalidomid-dexametazon kombinációt effektívnek és biztonságosnak találtuk relabált, refrakter myeloma multiplex kezelésére, mely a betegek mintegy hatodánál több éven át eredményesen alkalmazható. Cikkünkkel a hazai beteganyagon szerzett tapasztalatainkat szeretnénk megosztani a COVID-19-világjárvány alatt különösen aktuálissá vált, tisztán orális terápiás lehetőségről. Orv Hetil. 2021; 162(36): 1451-1458.Despite great advances in therapy, multiple myeloma is still a largely incurable disease, therefore the importance of salvage therapies is paramount. The first oral proteasome inhibitor ixazomib in combination with lenalidomide-dexamethasone is a tolerable, orally administered regime, which has become available for Hungarian relapsed, refractory multiple myeloma patients from April 2015 in the Named Patient Program.Our goal was to investigate the long-time progression-free surviving patient population treated with the ixazomib-lenalidomide-dexamethasone triplet.We retrospectively studied a total of 80 patients from 7 centers who received the triplet combination. Survival analyses were performed.Two-third of the patients responded: the overall response rate was 63.75%. 14 patients (17.5%) did not respond/had stable disease and 15 patients (18.75%) outright progressed upon therapy. Although progression-free survival was only 10.6 months for the entire patient cohort, the disease in a subgroup of 16 patients did not progress within two years. In fact, 11 of them were still in sustained remission after 3 years of therapy. Our goal was to analyze the characteristics of this subgroup.The idea of long-term therapy of multiple myeloma is gaining widespread acceptance. Therefore it is important to know which patients may benefit the most from certain therapies. Among these 16 long-term responder patients, reciprocal translocation of the immunoglobulin heavy chain seemed to lack an adverse impact on progression-free survival; comparable to trisomies, both curves had a progression-free plateau. The International Staging System (ISS) score at the start of therapy did not predict long-term survivorship. Most of the side effects in this subgroup were mild, manageable, none led to therapy discontinuation.Ixazomib-lenalidomide-dexamethasone was confirmed to be an effective and safe combination for relapsed, refractory multiple myeloma, and one-sixth of the treated patients were able to receive it for several years, effectively. This fully oral therapeutic option is at its best during the present COVID-19 pandemic. Orv Hetil. 2021; 162(36): 1451-1458.

Összefoglaló. Az akut coronaria szindrómán (ACS) átesett betegek kezelésének alappillére a kettős (aszpirin + klopidogrél ) thrombocytaaggregáció-gátló kezelés. Az immunthrombocytopeniás purpurás (ITP-s) betegek - és különösen azok, akik refrakter ITP miatt thrombopoetinanalóg kezelésben részesülnek - külön elbírálást igényelnek. 50-100 G/l thrombocytaszám közötti és vérzéses szövődménnyel nem rendelkező ACS-s betegeken a gyógyszerkibocsátó stent beültetését követően kettős thrombocytaaggregáció-gátló kezelést csak 1 hónapig kell alkalmazni (ez az időtartam átlagos vérzéses rizikójú betegeken 1 év), majd klopidogrél-monoterápia javasolt. Munkánk során a 2015. január 1. és 2020. október 1. között a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján kezelt ITP-s betegek körében vizsgáltuk az ACS előfordulását és lefolyását. Klinikánkon az elmúlt 5 évben gondozott, 168 ITP-s beteg közül 3 beteg esetében alakult ki ACS. A refrakter ITP kezelésének részeként mind a 3 beteg thrombopoetinanalóg - (2 beteg romiplosztim-, 1 beteg eltrombopág-) kezelésben részesült. A 3 ITP-s betegünk egyikénél sem alakult ki vérzéses szövődmény a thrombopoetinanalóg-kezelés és a thrombocytaaggregáció-gátlás mellett. Első betegünk esetében 5 év alatt három alkalommal alakult ki ACS (egy ízben fémstentet és két alkalommal gyógyszerkibocsátó stentet kapott). A második betegnél két alkalommal (1 év különbséggel), a harmadik betegnél egy esetben történt gyógyszerkibocsátó stent beültetése. ITP és ACS együttes fennállása esetén az akut és a hosszú távú gyógyszeres kezelés egyéni mérlegelést igényel. Ezen speciális betegcsoport számára a kezelési irányelv kidolgozása megfontolandó. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335-1340. Summary. Dual antiplatelet therapy (DAPT) consisting of aspirin and clopidogrel is essential in the treatment of acute coronary syndrome (ACS). Immune thrombocytopenic purpura (ITP) patients - and especially those receiving thrombopoietin analog (TPO) treatment - deserve special attention. In ACS patients with platelet counts between 50 G/L and 100 G/L and no bleeding symptoms, DAPT is indicated for 1 month after the placement of new generation drug-eluting stents (the length of treatment is 1 year in the case of patients with average bleeding risk) followed by clopidogrel monotherapy. In patients with average bleeding risk, DAPT is recommended for 1 year after the ACS. Our aim was to investigate the incidence and outcome of ACS in ITP patients, who were treated in our clinic between 1st January 2015 and 1st October 2020. Out of 168 patients treated for ITP, 3 patients suffered from ACS in the last 5 years. These patients received TPO treatment (2 patients subcutan romiplostim, 1 patient oral eltrombopag). None of these ITP patients treated with DAPT and with TPO analog suffered from bleeding complications. 1 patient developed ACS three times within the last 5 years (he received bare-metal stent once and drug-eluting stent twice). Drug-eluting stent was placed once in the third, and twice (with 1 year difference) in the second patient. Acute and long-term medication of patients suffering from both ITP and ACS is a challenging task and needs individual evaluation. Establishment of treatment guidelines for this special group is warranted. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335-1340.

Összefoglaló. A könnyűlánc-amyloidosis ritka, multidiszciplináris jelentőségű kórkép, melynek hátterében az esetek döntő hányadában egy amyloidogen fehérje, a csontvelő kóros plazmasejtjeiben termelődő monoklonálisimmunglobulin-molekula lambda típusú könnyűláncának felszaporodása áll. A klinikai tünetek az érintett szervek függvényében igen változatosak és gyakran nem specifikusak, ezért a betegség sok esetben későn kerül felismerésre. A diagnózis felállításának alapfeltétele a szövettani vizsgálat elvégzése és a kóros fehérjelánc kimutatása. A betegség jellegzetes alarmírozó bőrtüneteinek helyes értékelése fontos szereppel bír a korai diagnózisalkotásban. A jelen közlemény egy myeloma multiplexhez társult könnyűlánc-amyloidosis esetét mutatja be. A betegnél a pathognomicus, típusos bőrgyógyászati tünetek (periorbitalis, axillaris és inguinalis lokalizációjú petechiák, purpurák, ecchymosisok, suffusiók és viaszsárga papulák) mellett szív- és veseérintettség is igazolódott. Az alkalmazott ciklofoszfamid-, bortezomib- és dexametazonkezelési séma hatására a csontvelőben komplett morfológiai remisszió következett be, a beteg a jelenleg legjobb túlélést biztosító autológőssejt-transzplantáció előtt áll. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1303-1308. Summary. Amyloid light-chain amyloidosis is a rare disease with diverse signs and symptoms according to the affected organs. The signs are often aspecific which can lead to delayed diagnosis. Considering the characteristic cutaneous manifestations of the disease, dermatologists have an important role in early identification. Additionally, histopathological examination is required for diagnosis. Here we present a rare case of light-chain amyloidosis in association with multiple myeloma. The patient presented with characteristic periocular, axillar and inguinal petechiae, purpurae, ecchymoses, suffusions, yellowish-brown waxy papules and plaques besides cardiovascular and renal involvement. In this case, the amyloidogenic proteins are the lambda-chains of monoclonal immunoglobulins secreted by the clonally expanded plasma cells of the bone marrow. The applied cyclophosphamide, bortezomib and dexamethason treatment induced complete morphological remission in the bone marrow and the patient currently awaits autologous stem cell transplantation which yields the longest possible survival. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1303-1308.

Összefoglaló. Bevezetés: A krónikus myeloid leukaemia a diagnosztika fejlődésének és a tirozin-kináz-gátlók bevezetésének köszönhetően az elmúlt évtizedekben kiváló prognózisú betegséggé vált. Célkitűzés: A betegséggel kapcsolatos ismereteink nagy része klinikai vizsgálatokból származik, emiatt kiemelt szerepük van a nem szelektált beteganyagon végzett elemzéseknek. Módszer: Retrospektív elemzésünkben a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján 2003 és 2019 között tirozin-kináz-gátló kezelésben részesült betegek adatait tekintettük át. Eredmények: Klinikánkon összesen 88 beteg részesült terápiában, közülük 73 beteg az analízis időpontjában is kezelés alatt állt. A betegek 5 éves össztúlélése 86%, 5 éves progressziómentes túlélése 70% volt. 9 beteg halt meg, közülük 2 betegnél a halál oka a progrediáló alapbetegség volt. 38 betegnél volt szükség az első vonalban terápiaváltásra, a váltás oka akkor elsősorban az elégtelen terápiás válasz volt. A későbbi terápiaváltásokra elsősorban intolerancia miatt került sor. Az első vonalban a betegek több mint fele major molekuláris választ ért el, a jelenlegi kezelés mellett a betegek 85%-ánál major molekuláris választ detektáltunk. Megbeszélés: Adataink alapján az intézményünkben kezelt betegek túlélése és a betegek által elért terápiás válasz megfelel a nemzetközi adatoknak. Következtetés: Mivel nem válogatott beteganyagról van szó, a kapott eredmények pontosabb képet adhatnak a krónikus myeloid leukaemia tirozin-kináz-gátlóval történt kezelésének eredményeiről. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1297-1302.As a result of advances in diagnostic techniques and the introduction of tyrosine kinase inhibitors, the prognosis of chronic myeloid leukemia has improved over the last decades.Most of our knowledge about chronic myeloid leukemia results from clinical trials, therefore data derived from non-selected patient population is substantial.Data of chronic myeloid leukemia patients treated with tyrosine kinase inhibitors at the Department of Internal Medicine and Oncology, Semmelweis University, between 2003 and 2019 were analysed retrospectively.88 patients received treatment, 73 patients were on therapy at the time of the analysis. Overall survival at 5 years was 86%, progression-free survival at 5 years was 70%. 9 patients died, 2 of them due to progressive disease. 38 patients needed 2nd line therapy, the main reason of treatment change was failure of therapy. Subsequent treatment modifications were conducted mostly because of intolerance. More than half of the patients on 1st line treatment reached major molecular response and 85% of the patients on treatment at the end of the analysis are in major molecular response.Based on our data, survival and therapeutic response of patients in our center are similar to the international results.This analysis provides real-world data about treatment results of chronic myeloid leukemia in the tyrosine kinase inhibitor era. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1297-1302.

Összefoglaló. Bevezetés: Az új típusú koronavírus-járvány (COVID-19) az egészségügyi ellátóhálózatot egy eddig ismeretlen helyzet elé állította. A nemzetközi adatok alapján a szemészeti járóbeteg-ellátásban jelentős változások alakultak ki. Célkitűzés: Felmérni a COVID-19-járvány okozta kvantitatív és kvalitatív változásokat az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Szemészeti Osztályának járóbeteg-szakellátásában. Módszer: A pandémia első hullámában (2020. április 1-30.) mért járóbeteg-forgalmi adatokat hasonlítottuk össze a megelőző év azonos periódusában rögzített adatokkal. A betegek demográfiai jellemzői mellett megvizsgáltuk a sürgősségi besorolásukat, valamint a panaszokhoz köthető fődiagnózis-csoportok eloszlását. Rögzítettük a telemedicina keretein belül történt ellátások számát. Eredmények: 2020 vizsgált időszakában 916, míg az előző év azonos hónapjában 2835 járóbeteg-eset került rögzítésre. A 2020-as időszakban a törvényi szabályozás szerint sürgős panaszokkal jelentkező betegek aránya nem változott (p = 0,38), azonban a szakorvosi megítélés szerint sürgős panaszokkal érkező betegek aránya nőtt (p0,001) az előző évhez viszonyítva. A zöld hályog, kötőhártya-gyulladás, árpa, sérülés és nedves típusú maculadegeneratio miatt ellátásra jelentkező betegek aránya szignifikánsan nőtt (p0,001 mind), míg a szürke hályog, a száraz típusú maculadegeneratio, egyéb, a szemhéj és a könnyutak betegségei, utóhályog miatt és a szemészeti betegség nélkül érkezők aránya csökkent (p0,001 mind). A telemedicina keretei között ellátott betegek száma 2020-ban közel a tizenötszörösére emelkedett 2019-hez képest (p0,001). Következtetés: A COVID-19-pandémia első hulláma során markáns betegszámcsökkenést regisztráltunk a szemészeti járóbeteg-szakellátásban. Több fődiagnózis-csoport esetén számolhatunk jelentős terápiavesztéssel és halasztott ellátási igény jelentkezésével. Az adatok kiértékelése segítséget nyújthat az elkövetkező években az ellátási folyamat proaktív átszervezésében, a humánerőforrás-szükségletek jobb tervezésében, valamint a teleoftalmológiai ellátás fejlesztésében. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203-211.The COVID-19 pandemic put the healthcare network in a hitherto unknown situation. The ophthalmic outpatient care changed internationally.To assess the quantitative and qualitative changes of the outpatient specialty care at the Ophthalmology Department of the North-Central-Buda Center, New St. John's Hospital and Clinic, through the pandemic.Outpatient service data during the first wave of the pandemic (April 2020) were compared with those in April 2019. Patient demographics, emergency classification, distribution of the main diagnostic groups (associated with complaints) and services provided via telemedicine were collected.There were 2835 patient visits in 2019 and 916 in 2020. For 2020, the proportion of patients with emergency classification according to legal regulations did not change (p = 0.38), however, using the ophthalmologist's classification increased (p0.001) significantly. The proportion of patients with glaucoma, conjunctivitis, chalazeon, injury and wet macular degeneration increased (p0.001 all), while the proportion of patients with cataract, dry macular degeneration, other diseases, other adnexal diseases, secondary cataract and without ophthalmic pathology decreased significantly (p0.001 for all). Patient number using telemedicine treatment was about 15× of those treated in 2019 (p0.001).During the first wave of the pandemic, a marked decrease in ophthalmic outpatient care volume was recorded. In the case of several main diagnosis groups, significant therapy loss and a delayed need for care could be expected. Evaluation of the data helps in the upcoming years in proactive reorganization of the care process, in better planning of human resource needs, and in improvement of teleophthalmology care. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203-211.