Search

In Parkinson’s disease the involuntary movements, tremor and the rigidity of the muscles may result in orofacial pain or temporomandibular joint disorder. The aim of our study was to examine if temporomandibular (TM) dysfunction occurs more often in these patients than in healthy subjects. 13 patients treated for Parkinson’s disease belonged to the case group; average age was 64,77 ± 5,81. Controls were selected from the out-patients of the Prosthetic Department/University of Pécs/Hungary (n = 13, average age: 53,69 ± 4,38). The Helkimo index was used for the assessment of the TM dysfunction. According to the anamnestic component the Ai0 was higher in case of the control group (control group: 76,92%, Parkinson group: 61,54%). 30,77% of the control group and 15,38% of the Parkinson group had no clinical sign of TM dysfunction. Mild dysfunction was found in 46,15% of the controls and 38,5% of the Parkinson’s patients. Moderate symptoms (DiII) were found in 46,15% in the Parkinson patients’ group, while it occurred only 23,08% among the controls. Although a small number of patients participated in the in the pilot study, the results support the hypotheses that TM dysfunction may occur more frequently among patients with Parkinson disease.

A tanulmány arra igyekszik rámutatni, hogy az emlékezet helyeinek és terének elemzése milyen jelentőségű lehet egy emlékezetközösség vizsgálatának szempontjából. Ennek céljából a Kopácson (Kopačevo) élő horvátországi magyar közösséget mint emlékezetközösséget veszi vizsgálat alá, melyet a délszláv háborúra vonatkozó traumatikus emlékek és ezek elbeszélési formái határoznak meg – ezek az emlékek formálják egy közösséggé a Kopácson élőket és azokat, akik menekültként eltávoztak a faluból. Jelen tanulmány azokat az elbeszélési és felejtési kísérleteket mutatja be, amelyek a térbeliségben öltenek testet. Miután a tanulmány rávilágít a tér és a helyek jelenlétére és szerepére az emlékezetről szóló társadalomtudományi írásokban – kiemelve Pierre Nora munkáit és a lieu de mémoire fogalmát –, Kopácsot mint az emlékezet terét tárja az olvasó elé. A falut a délszláv háború idején a Jugoszláv Néphadsereg szállta meg, majd a terület a nemzetközileg el nem ismert Krajinai Szerb Köztársaság részévé vált. Ezen események hatására a kopácsi magyar közösség három részre szakadt: 1. otthonmaradókra, akik a faluban maradtak és szerb megszállás alatt éltek; 2. külföldre (elsősorban Magyarországra) menekültekre; 3. Eszékre (Horvátországba) menekültekre. A tanulmány e három csoportnak Kopácshoz mint az emlékezet teréhez fűződő emlékeit elemzi. A faluban található emlékezethelyek közül a tanulmány egyrészt emlékműveket és hozzájuk kapcsolódó szertartásokat, másrészt olyan helyeket vizsgál, amelyek hatnak a közösség emlékezetére. Bemutatja a falubeli délszláv háborús áldozatok emléktábláját. A táblát 2002. december 3-án avatták fel, mely dátum a lokális naptárban a délszláv háborúra irányítja a figyelmet, mivel ezen a napon egy a faluból származó katonát öltek meg a szerbek Kopács határában. Az emlékezetre ható jelként mutatja be a tanulmány az első világháborús emlékművet, amely egy katonát jelenít meg. A szobor arcát a délszláv háború során a faluban állomásozó szerb katonák szétlőtték. A szétroncsolt arc így a falubeliek szenvedésének szimbólumává vált, egészen addig, amíg úgy nem döntöttek, hogy ezt a fájó emlékeztető jelet (és egyben az általa megjelenített traumát) egy új arccal fedik le. A tanulmány második fele azokkal a térbeli tényezőkkel foglalkozik, amelyek az emlékezetközösség tagjainak narratíváiban jelennek meg. Tehát az írás amellett érvel, hogy a narratív interjú módszerével is vizsgálható a térbeliség. Végül pedig az elemzett szövegekhez kapcsolva mentális térképeket is bemutat a szerző.