Search

A mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó, kettős könyvvezetésű társas vállalkozásokban a saját tőke aránya az első konszolidációs intézkedés kezdő évében, 2000-ben érte el – 49%-kal – a „mélypontot”. A következő két évben, részben az adósságkonszolidációs intézkedéseknek köszönhetően, valamelyest javult a vállalkozások vagyoni helyzete, majd 2003-tól – bár összegében még nőtt – arányában újból csökkent a saját tőkével finanszírozott eszközállomány. Az újabb mélypontot 46%-kal a 2004. év jelentette. A likviditási mutatók alapján a gyorsan mobilizálható eszközök a rövidlejáratú kötelezettségeknek 1999-2001. években csak a 70%-át fedezték, (részben) az adósságrendezési intézkedések hatására azonban 2002-ben már 75, 2004-ben pedig 86%-ához voltak elegendőek. Az összes forgóeszköz-állomány 2001-ben a rövidlejáratú kötelezettségeknek mindössze az 1,3-szorosa volt. A következő években valamelyest javult ugyan a helyzet, de a kedvezőtlen gazdálkodási eredménnyel összefüggésben a mutató értéke még 2003-ban is alig érte el a 2000. évit. A vizsgálat eredményei alapján a kisebb idegen tőkével gazdálkodók jövedelmezőségi viszonyai lényegesen kedvezőbbek, mint amelyekben magas a kötelezettségek aránya. Azok a gazdaságok, ahol többségében saját tőkéből tudták finanszírozni a termelést, összességében még 2003-ban is nyereséges évet tudtak zárni. Azokban a gazdaságokban azonban, ahol az eszközérték több mint felét kényszerültek idegen forrással finanszírozni, nem csak 2003-ban, de 2004-ben is mind a saját tőkére, mind pedig az összes forrásra jutó jövedelem negatív volt. Összességében az adósságkonszolidáció könnyítette az érintett vállalkozások helyzetét. Az átlagadatok mögött azonban összetett folyamatok húzódnak meg. A gazdaságok egy bizonyos csoportjánál egyértelmű az adósságkonszolidációban kapott segítség hatékony felhasználása. Körükben határozott elmozdulás volt tapasztalható az eladósodottság mértékének csökkenésében, a jövedelmezőség javulásában. Egy másik csoportban tovább nőtt az eladósodottság, romlott a vállalkozás pénzügyi és gazdasági helyzete. Azt természetesen nem tudhatjuk, mit okozott volna a program(ok) elmaradása az adott vállalkozói körben, találtak volna-e kiutat a talpon maradáshoz, mennyiben lehetett volna eredményes az adósság más úton való átütemezése, mit hozhatott – vagy esetleg vitt – volna a menedzsment-csere. A mezőgazdasági vállalkozások jelentős része a konszolidáció és a kedvezményes hitelprogramok ellenére kritikus pénzügyi helyzetben található. Ez mezőgazdaságunk Unión belüli versenyhelyzetét (is) hátrányosan befolyásolja. A vállalkozások eladósodottsága is tünet, a mélyebb okok következménye. A cél nem lehet más, mint a következményeket előidéző okok megszüntetése, de legalábbis elviselhető szintre való „süllyesztése”. a) Az ágazat jövedelemhiányának – s ezen keresztül eladósodottságának – egyik alapvető oka a nem megfelelő termelési szerkezet. A mezőgazdaság helyzete átfogó kormányzati kezelést igényel, a váltás okozta sokrétű gazdasági, társadalmi-szociális hatások figyelembevételével. A megváltoz(tat)ott szerkezet hatékonyságnövekedést, a ráfordítás/hozam viszony számottevő javulását s így többletjövedelmeket eredményezhet. Ez a folyamat a versenyképes gazdálkodók kiválasztódásához vezet, s rajtuk kívül még azok maradnának a mezőgazdaságban – főfoglalkozású gazdálkodókként –, akik/amelyek belátható időn belül, s meghatározott ráfordításokkal (állami segítséggel) versenyképessé tehetők/válhatnak. A mezőgazdaságban tevékenykedők egy része részmunkaidőben továbbra is a mezőgazdaságban tevékenykedhetne. Ezt az irányzatot az EU agrárpolitikája is támogatja-ösztönzi. Ehhez a megoldáshoz azonban a munkahelyek sokaságát kell „előteremteni”, a vidéki térség – benne a mezőgazdaság – sajátosságaihoz igazodva. b) A mezőgazdaság helyzetét döntően befolyásoló – sajátos – tényező az időjárás. Hatásait tompíthatjuk, s bizonyos mértékig fel is készülhetünk rájuk. A 90-es évek óta állandósulnak a szélsőséges időjárási körülmények. Mind sűrűbben fordul elő ugyanazon évben aszály és árvíz/belvíz, tavaszi fagy, jégverés. Döntő lehet a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodást, illetve a helyi katasztrófák kezelését lehetővé tevő feltételek kialakítása, amely alapvetően központi feladat. De van teendője a mezőgazdasági termelőnek is. A termelési szerkezetet is ehhez az új helyzethez célszerű igazítani. A költségvetésnek „készen kell állnia” az – állandósulni látszó – folyamat kezelésére, többek között „egészen biztos” tartalékok képzésével. (Közép-hosszú távú kockázatmenedzsment – kockázatkezelő alap – intézményének, a vis maior jellegű károk rendszerbe foglalt kezelésének kiépítése.) c) A magyar mezőgazdaság átlagos támogatottsági szintje 2004-ben 18,1%-os volt, mely számottevően elmarad az EU-15 mezőgazdaságának a 30%-ot lényegesen meghaladó átlagos támogatottsági szintjétől. Ebben a helyzetben létkérdés a magyar gazdák számára a közösségi támogatási lehetőségek minél nagyobb mértékű kihasználása. EU-tagként új források nyíltak meg a magyar mezőgazdaság számára. A csatlakozási szerződések szerint azonban az új tagországok – köztük Magyarország – nem teljes egészében, hanem csak fokozatosan juthatnak a közvetlen támogatásokhoz. d) Az EU-ban a közös célok ütköznek a tagállamok sajátos érdekeivel, s ebben a folyamatban kristályosodnak ki a végső álláspontok. A magyar mezőgazdaság alapvető érdekeit védenünk kell. Tagországként igazodnunk kell a közösségi támogatási rendszerhez, lehetőség van azonban nemzeti támogatások nyújtására. Legalább azt az összeget folyósítsuk – időben és teljes egészében –, amelynek a kifizetése csak tőlünk függ. A vidékfejlesztési programok adta lehetőségeket a lehető legnagyobb mértékben ki kell használnunk. e) Vizsgálataink szerint a konszolidáció könnyítette ugyan a mezőgazdasági vállalkozások helyzetét, a támogatásokkal azonban többnyire csak az átmeneti nehézségeket lehetett áthidalni, s a segítség elsősorban a talpon maradáshoz járult hozzá. Ilyen értelemben a programok elérték céljukat, nélkülük a gazdaságok tömege ment volna tönkre. E programok alapvető gyengesége azonban, hogy késéssel – csak a baj bekövetkeztével – reagálnak a negatív gazdasági folyamatokra, s hatásaikat negatívan befolyásolják a váratlan fordulatok. A konszolidációs programok csupán rövid távon „jók”, a kedvező hatások fokozatosan elapadnak, s néhány év elteltével ismét visszaáll az eredeti („rossz”) állapot. Az uniós csatlakozás előtti időszakban még „védhető” volt alkalmazásuk, ma már azonban közgazdaságilag nem alkalmazhatók. Nem konszolidációs programokra, hanem új agrárstratégiára van szükség. f) A termelés hatékonyságában meglévő különbségek a konszolidáció ellenére nem mérséklődtek, illetve az aszállyal, árvízkárral sújtott termelők szorultak segítségre, lettek célzottjai a konszolidációs, adósságrendezési intézkedéseknek. g) Az inputárak további növekedése stagnáló kibocsátással is növeli a tőkeigényt, amely azonos hitelarány megléte esetén is több hitellel, tehát nagyobb kamatkiadással jár, ez pedig csökkenti az elérhető jövedelmet. Megoldás – itt is – az agrárolló kedvező változása lehet. -------------------------------------------- The ratio of own capital in business partnerships engaged in agricultural activity and operating double-entry book-keeping reached a nadir – 49% – in 2000, the first year of consolidation measures. The businesses’ financial situation improved somewhat in the following two years, partly due to debt consolidation measures. Then from 2003 – despite continued total growth – the ratio of equipment stock financed through own capital fell once more, reaching a new low point of 46% in 2004. Overall, debt consolidation eased the situation of affected businesses. However, complex processes are hidden behind the data averages. For one particular group of farms, the effective utilisation of assistance received through debt consolidation is unequivocal. They experienced a pronounced shift in the scale of debt reduction and increased profitability. In another group indebtedness continued to rise and the businesses’ financial and economic situation deteriorated. Obviously we cannot tell what the consequences would have been for these particular business groups if the programme(s) had been postponed. Would they have found a means of staying afloat, how effective would an alternative form of debt restructuring have been, and what contribution – or loss – could a change of management have made?