Privatizáció és globalizáció avagy az Anti-equlibrium újrafelfedezése

Az elmúlt évek során több szerző is kísérletet tett arra, hogy elméleti keretbe foglalva oksági kapcsolatot találjon a privatizáció sajátosan magyar módszerei és a gazdasági stabilizáció sikere között. A tények közismertek: a nagyvállalatok többségét külföldi befektetők szerezték meg, a gazdasági növekedés stabilitását az export dinamikája adja. A posztszocialista privatizáció elméleti irodalma 19891990 táján sokféle receptet ajánlott azt, ami Magyarországon történt senki sem javasolta. Tíz év távlatából úgy tűnik, hogy az oksági kapcsolat hiányzó láncszemét Kornai János 1971ben írott Anti-equilibrium című könyvében találhatjuk meg. Ha újra átgondoljuk a neoklasszikus vállalati modell Kornai-féle kritikáját, akkor nyomban világossá válik, hogy a privatizáció elméleti megközelítései a közelmúltban mindvégig elfeledkeztek a növekvő hozadék tényének jelentőségéről.
Several authors in recent years have tried to fit into a theoretical framework a causal connection between Hungary's specific methods of privatization and the success of its economic stabilization. The facts are generally known: most big enterprises were obtained by foreign investors and the stability of economic growth derives from the pace of exports. The theoretical literature on post-socialist privatization around 198990 offered several recipes, but no one recommended what actually ensued in Hungary. Ten years later, it seems as if the missing link in the causal chain can be found in the book Anti-Equilibrium , which János Kornai wrote in 1971. Rethinking Kornai's critique of the Neoclassical model of the firm, it immediately becomes clear that the theoretical approaches to privatization in recent years have all forgotten the importance of the fact of increasing returns.